Pillanatkép és videó George R. R. Martin életéből

Egy legendás szerző: a sci-fi, a horror- és fantasyíró, George Raymond Richard Martin, akit rajongói gyakran csak GRRM-nek hívnak, 1948. szeptember 20-án született Bayonne-ban, New Jersey-ben.

George R. R. Martin életútja

Martin már viszonylag korán elkezdett rémtörténeteket írni, és azokat fillérekért árulta a szomszédjainak. Később, a középiskolában lenyűgözték őt a képregények, és ekkoriban már amatőr rajongói magazinok számára is küldött írásokat. 1970-ben fejezte be az alapképzésen újságírói tanulmányait summa cum laude kitüntetéssel, az Evanston városbeli Northwestern Universityn, Illinois-ban. Rá egy évre abszolválta a mesterszakot. A '70-es években Martin az írással párhuzamosan tanulmányokat folytatott és dolgozott, majd a '80-as években kirándulást tett a filmiparba is, és forgatókönyvíróként vett részt az Alkonyzóna szériagyártásában, a CBS Televíziónál. A '90-es években tért vissza az íráshoz, és 1996-ban jelentette meg később nagy népszerűségre szert tevő sorozatának első kötetét, A tűz és jég dalát. A sorozat egyes könyveit számos országban az óriási oldalméret miatt eleve kétkötetesre tervezik és adják ki. Eredetileg Martin a sagát trilógiaként akarta piacra dobni, de gyorsan kiderült, hogy a történet kifejtése három könyvben nem megoldható. A könyvsorozat rajongói számára mostanra már forgalmaznak különböző kártyákat, társasjátékokat, és egy számítógépes játékot is kifejlesztettek. A könyveken alapuló HBO-sorozat, a Trónok harca 2011-től 2019 áprilisáig volt gyártáson. George R. R. Martin napjainkban Santa Fében, Új-Mexikóban él, és, ahogy azt korábbi cikkünkben már jeleztük, éppen egy, a sorozattól eltérő lezáráson töri a fejét. A világhírű szerző a mai napon töltötte be 71. életévét.

 

John Hodgman faggatja Martint a 2018 novemberében magyarul is megjelent Tűz és vér című kötetéről, mely a széria előzményének is tekinthető, egy kétrészesre tervezett történet első könyve a Targaryenek westerosi életéről.

 

 

A fotó forrása

 

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634472353
Megjelenés: 2018-11-20
méret: 305 mm x 235 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634470915
Megjelenés: 2017-12-17
méret: 178 mm x 112 mm x 56 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634470908
Megjelenés: 2017-12-15
méret: 178 mm x 112 mm x 45 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634470878
Megjelenés: 2017-11-29
méret: 178 mm x 112 mm x 45 mm

George R. R. Martin

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

A tűz és jég dala szerzője ma 71 éves!