Orosz klasszikusok első kiadásai keltek el csillagászati áron

Az Anyegin első kiadása több mint 467 ezer fontért (169 millió forintért) kelt el egy keddi londoni árverésen, amelyen egy európai magángyűjteményből egyebek mellett Lermontov, Dosztojevszkij és Tolsztoj műveinek ritka kiadásaira lehetett licitálni.

1825-ben nyomtatták

Puskin Anyegin című regényének első kiadása 1825-ben a szentpétervári Közoktatási Hivatal nyomdájában készült. Ennek egyik példányát bocsátotta árverésre a Christie's Londonban. A kötet végül a becsült ár háromszorosáért kelt el az aukciósház portálja szerint.

 

További ritkaságok
Gogol Esték egy gyikanykai tanyán című, 1831-32-ben megjelent kétkötetes novellagyűjteményének első kiadásáért 175 ezer fontot (63 millió forintot) fizetett egy gyűjtő. A könyvben szereplő monogram szerint a kötetek korábbi tulajdonosai között volt Voroncov herceg is.
Az árverésen több mint 120 ritka kötet szerepelt. Ivan Andrejevics Krilov verses állatmeséinek első, 1809-ben megjelent gyűjteményes kiadását 72,5 ezer fontért (27 millió forintért), Puskin Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeménye első kiadásának egy példányát pedig 144 ezer fontért (52 millió forintért) vásárolták meg.

 

MTI
Borítókép: villagecopier.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634059073
Megjelenés: 2018-06-29
méret: 200 mm x 122 mm

Nyikolaj Gogol

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Az Anyegin első kiadása több mint 467 ezer fontért kelt el Londonban.