Nem volt nyelvbűvész – Shakespeare-ről Nádasdy Ádámmal

Tragédia, színmű és királydráma is szerepel az új kötetben. Fordítóként hogy érzékeled: hány nyelve van Shakespeare-nek?

Egy nyelve van. Nem volt ő valami nyelvbűvész – mint mondjuk Oscar Wilde, vagy akár Babits a Jónás könyvében –, viszont isteni dramaturg volt, tudta, hol kell lazábban, hol sűrűbben adagolni a tartalmat, a költőiséget, a gondolatiságot. De minden darab az ő stílusát, az ő nyelvét hordozza: szabad az átjárás, át lehetne emelni sorokat, mondatokat a vígjátékból a tragédiába, és viszont.

A velencei kalmár és a Lear kanonikus darabok, a IV. Henrik két része a legritkábban játszottak közé tartozik. Fordítóként mintha két különböző helyzetben lennél, az egyik esetben vannak erős magyar minták, a másiknál kevésbé. Ez mennyire befolyásol fordítás közben?
A Velenceiből, a Szeget szeggelből, a Learből számos magyar fordítás van, ezeket persze nézegettem (mindig utólag), de talán sokaságuk miatt kevésbé éreztem, hogy hatnának rám. Viszont a IV. Henrik 1. és 2.-ből gyakorlatilag csak Lévay József (1867) és Vas István (1948) fordítása létezik, ezekkel – főleg Vassal – jobban meg kellett mérkőznöm. De általában igyekszem nem befolyásoltatni magam a mintáktól (melyek így nekem nem is minták, csak elődök) – néha juszt is az ellenkezőjét csinálom. Persze ez is befolyásolás!

Shakespeare humora is jobban feltárul az újabb fordításaid révén. Ahogy egyre több művét magyarítod, ismerősebb lesz neked Shakespeare észjárása, iróniája?
Valóban nagyon feltárult a IV. Henrik két részénél, ahol Falstaff és kocsmai társasága állandóan humorizál, gyakran csak a szavakat facsarják. Van ezek között egy pár olyan, ami évszázadokon átnyúlva ma is vicces, de sokszor egészen mást kellett írnom, hogy a mai színházban, a mai közönségnek mulatságos legyen. Hiszen nem olvasmányt fordítok, hanem színdarabot, és Shakespeare is azt írt; muszáj a hatást hatással fordítani. Bevallom, nyesegettem a poénözönt, mert a mai embernek sokszor fárasztó. A válaszom tehát: igen, persze, jobban átlátok Shakespeare szitáján, hogy hol van valóban humoros-ironikus mondandója, és hol kattog üresjáratban a vicceskedés.

Fordítói hitvallásod a maiasítás. Történeti darabok esetében (IV. Henrik) ez mennyiben jelent gondot vagy éppen más jellegű kihívást?

Furcsa, hogy a „maiasítás” szót használod. Shakespeare a maga korának nyelvén írt, tehát „mai” nyelven – miért is fordítanám másként, mint mai „mai” nyelven? Vajon ha egy humoros részt humorosan fordítok, akkor azt mondod, hogy „humorosítottam”? Nem. Minden fordító a maga korának szellemében fordít: nézd meg a nyelvújítás előtti Kazinczy Hamletjét, a romantikus Aranyét, a modern Eörsiét. A fordítás már csak ilyen dolog. Nem lehet Shakespeare-t ma a vizsolyi biblia nyelvén fordítani, pedig azzal pontosan egyidős.

A nyelvújítás előtti Kazinczyt, a romantikus Aranyt és a modern Eörsit hozod példának. A saját neved elé milyen jelzőt tennél?
Nehéz kérdés. Az ember nem tud magáról képet alkotni. Szerintem a fordításaim csak úgy le vannak fordítva, általános mai magyar szövegek… „Az általános Nádasdy”.

Szegő János
Borító: pngtree.com

Az interjú eredetileg a Magvető Magazin 2018. tavaszi-nyári számában jelent meg.