Nem támogatja az NKA a Jelenkor Online-t

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) nem támogatja a Jelenkor Online művészeti folyóirat megjelenését, ezzel szemben a kuratórium egyik tagja által szerkesztett lap 12 millió forintot kapott.

Nagy múltú folyóirat
A hatvanéves, pécsi folyóiratban olyan neves szerzők dolgoztak és publikáltak, mint Lázár Ervin, Mészöly Miklós, Esterházy Péter, Nádas Péter, Bertók László, Garaczi László, Darvasi László vagy Tóth Krisztina. A lapban nincs politika. Az NKA-támogatás a hasonló művészeti lapok gyakorlatilag egyetlen pénzforrása; a Jelenkor ebből fizette volna a szerzők honoráriumait és a szerkesztőket. A Jelenkor Online hatmillió forintra pályázott; korábban három és fél milliót utalt ki számukra az NKA. A mostani döntést nem indokolták, fellebbezésnek nincs helye.

 

Az Irodalmi Magazin négyszer annyit kapott

Az NKA 12 millió forintot, azaz a Jelenkor eddigi támogatásának csaknem négyszeresét ítélte meg a Magyar Napló Kiadó Kft.-nek az Irodalmi Magazin című folyóirat négy, 2019-es lapszámának megjelentetésére. A lap főszerkesztője a támogatásokról döntő NKA-kollégium egyik kuratóriumi tagja, dr. Jánosi Zoltán. Az összeférhetetlenséget az NKA annyival elintézi, hogy „egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt – az összeférhetetlenséget kiküszöbölendő –, a támogatás odaítélése minősített többséggel történt”.

Az Irodalmi Magazint egyébként 2 ezer, a Jelenkort 12 ezer ember követi a Facebookon.

 

index.hu


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-03-28 10:34:52

„És szél támad. És fölzeng a világ.” – Pilinszky János: Harmadnapon

Tovább
HÍREK
2020-04-02 09:38:44

Nyilvánosak az Év Gyerekkönyve Díj 2020-as jelöltlistái

Tovább

Pénzosztás az NKA-nál.