Nélküle más lett volna Harry Potter

Talán nem minden Harry Potter rajongó tudja, de Mary GrandPré nélkül más lenne az ifjú varázslótanoncról alkotott képünk, ugyanis ő volt, akinek a keze nyomán húsz évvel ezelőtt elsők között öltött alakot J. K. Rowling azóta világszerte népszerűvé vált hőse, és a hét kötet első amerikai kiadásának borítóját is ő tervezte.

De Mary GrandPré nemcsak a borítótervet készítette el, hanem szemben a brit kiadással, minden egyes fejezethez illusztrációkat is rajzolt. Sőt, ő álmodta meg, a Harry Potter villámcsapásos logóját, melyet később a filmekhez és a franchise marketingjéhez is használtak. Egy gyerekeknek tartott foglalkozáson megmutatta, hogy hogyan dolgozik, sőt azt is elmondta, hogy, amikor vetíteni kezdték a filmeket, megpróbálta kizárni a fejéből a színészek arcát, hogy megőrízze a saját figuárit. Ezért aztán addig meg se nézte azokat, míg nem készült el minden könyv illusztrálásával.

GrandPré a munka során szabad kezet kapott, és évekig nem is találkozott Rowlinggal, aki csak ritkán kérte, hogy változtasson a rajzokon. A kapcsolatot az írónővel David Sayloron keresztül, Scholastic Kiadó művészeti igazgatóján keresztül tartotta. Végül akkor találkoztak Chicagóban egy vacsorán, amikor Rowling az Egyesült Államokban népszerűsítette az utolsó, Harry Potter és a halál ereklyéi című kötetet. Mikor szóba elegyedtek, Rowling azt mondta neki: Szeretem, amit csinálsz.

 

 

Mary GrandPré 2005-ben dedikálja a Harry Potter és a Félvér Herceg példányait. / Fotó: Insider

 

GrandPré nem számított rá, hogy az általa tervezett logó márkajelzéssé válik. Amikor dolgozott rajta, csak az érzéseit követte, és eszébe sem jutott, hogy később az alapján fogják majd a világ egyik legnagyobb franchise-át azonosítani. Ám, amikor megmutatta a kiadónak, a művészeti vezető egyből tudta, hogy tökéletes lett.

 

mindennapkonyv.hu / Insider


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639715431
Megjelenés: 2017-12-05
méret: 200 mm x 140 mm x 20 mm
tovább ►
ISBN: 9639563757
Megjelenés: 2017-12-05

J. K. Rowling

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Amikor a logón dolgozott, az érzéseit követte, és eszébe sem jutott, hogy később az alapján fogják majd a világ egyik legnagyobb franchise-át azonosítani.