Tévésorozat készül Neil Gaiman legendás képregényéből

Neil Gaiman fantasyregényei után kultikus képregényéből, a Sandmanből is filmfeldolgozás készülhet. A brit író művét minden idők egyik legnagyobb hatású képregényeként tartják számon.

Netflixen nézhetjük majd
A DC Entertainmentet tulajdonló Warner – amelynek kezében a Sandman megfilmesítési jogai vannak – megállapodott a Netflix-streamingszolgáltatóval, hogy közösen bábáskodnak majd a sorozat felett, ami a DC legdrágább tévés produkciója lehet. A forgatókönyvíró és egyben showrunner a Wonder Womant jegyző Allan Heinberg lesz, aki sorozatos fronton többek között A Grace klinikán, a Szívek Szállodáján és a Szex és New Yorkon is dolgozott.
A produceri székben David S. Goyert találjuk, aki számtalan képregényadaptációban működött közre írói, illetve produceri minőségben. Ezek között akadtak kiválóak – például Christopher Nolan Batman-trilógiája, egészen jók, mint a Penge három epizódja, az olyan borzalmakat, mint a Szellemlovas második része viszont valószínűleg ő is inkább szeretné kitörölni az életművéből.

 

Maga a szerző is részt vesz majd a munkában
A forrásanyag szelleméhez való hűségre és a magas színvonalra garancia lehet, hogy a saját művei filmre vitelében gyakran segédkező Neil Gaiman szintén producerként felügyeli a munkálatokat.
A minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású képregényének tartott Sandman 1989-ben jelent meg Neil Gaiman történetét Sam Kieth és Mike Dringenberg rajzai keltették életre. Az Álmok Fejedelmének egyedülálló meséjében keverednek a horror, a dark fantasy elemei az ősi és a modern mítoszokkal. A Sandman volt az első képregény, amely elnyert a World Fantasy-díjat és ugyancsak elsők között került fel a képregények közül a New York Times bestseller-listájára.

 

Neil Gaiman / Fotó: Wikipedia

 

Gaiman képernyőn és mozivásznon

Magyarul először a Cartaphilus Kiadó jelentetett meg négy részt a történetből 2009 és 2011 között, az idei könyvhétre pedig a Fumax hozta ki a gyűjteményes kiadás első kötetét, amely 506 oldalon tartalmazza az amerikai széria első 20 epizódját.
Gaiman számos művéből készültek sikeres és színvonalas filmes feldolgozások. A mozifilmek közül kiemelkedik a 2007-es Csillagpor, sorozatokból pedig 2017 óta futó, és idén már második évadját kezdő Amerikai Isteneket, valamint a május végén megjelent Elveszett próféciákat érdemes említeni, amely Gaiman Terry Pratchettel közös, azonos című regényén alapul.

 

mindennapkonyv.hu / magyarhirlap.hu


tovább ►
ISBN: 9789632661483
Megjelenés: 2010-04-13

Neil Gaiman

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább

Neil Gaiman legendás képregényének sorozatadaptációja a DC legdrágább tévés produkciója lehet.