„Igazán szerencsésnek akkor mondhatjuk magunkat, ha a presztízzsel bíró vagy saját motivációból kiadott címek közül valami keresetté válik” – Interjú Ignácz Ádámmal

2017-ben vetted át a Rózsavölgyi és Társa Kiadó vezetését. Mi az, amin változtattál az elmúlt bő másfél évben, és mi az, amit megőriztél?

Elődöm, a kiadót 2012 és 2017 között vezető Fazekas Gergely egy jól működő struktúrát hagyományozott rám, amiben kiválóan megfértek egymás mellett a szűk szakmai közönséget megcélzó zenetudományi munkák és a szélesebb érdeklődésre számot tartó, ismeretterjesztő jellegű kiadványok.

Alapvető fontosságúnak gondolom tehát, hogy a kiadó ezekben az években kialakult arculatát megőrizzem, ugyanakkor igyekszem ezt valamelyest meg is újítani. Ennek része, hogy egyre inkább sorozatokban gondolkodom: a hazai zenetörténészek monográfiáit és tanulmányköteteit, valamint zenetudományi témájú doktori disszertációkat egybegyűjtő Musica Scientia mellett például már idén jelentősen bővülni fog az eddig mindössze két tételből álló Zeneszerzői írások sorozatunk, illetve a jobbára nemzetközi összehasonlításban is jelentős munkák fordításaiból összeállított életrajz-sorozatunk.

Ugyanitt érdemes megemlíteni, hogy fokozottan próbálunk nyitni új olvasói-kutatói közösségek irányába is. 2017 decemberében jelentettük meg például Theodor W. Adorno Az új zene filozófiája című művét, amelyet a 20. század egyik legjelentősebb zenefilozófiai alkotásaként tartanak számon, majd tavaly sikerült Adorno Mahlerről írott monográfiáját is kiadnunk. Az e művekkel megkezdett sor már idén folytatódik, és remélhetőleg a közeljövőben sikerül a Rózsavölgyi kínálatába még több fontos zenefilozófiai, zeneesztétikai és zeneszociológiai munkát bevonni.  

Hogy tud egy speciális, főként komolyzenei témájú könyveket publikáló kiadó életben maradni és boldogulni az újdonságok és a sikerkönyvek bűvöletében álló kortárs könyvszakmai térben?

A szakkiadók – és nem csak zenei téren – régóta kompromisszumokra kényszerülnek a „felszínen maradás”, a láthatóság érdekében. Valaki új támogatók felkutatásában, valaki pedig a portfólió bővítésében látja a megoldást, vagyis abban, hogy mindig legyenek olyan újdonságok, amelyek ellenpontozzák az alacsony példányszámú, pusztán rétegigényeket kielégítő, ám szakmai szempontból jelentős műveket. Úgy vélem ugyanakkor, hogy a siker vagy a népszerűség nem szükségszerűen a rosszul felfogott közérthetőségen, könnyedségen múlik: meg lehet, és meg is kell találni azokat az alkotásokat és szerzőket, amelyek és akik magas színvonalon szórakoztatnak, vagy a könnyed stílus ellenére is informatívak. Kiváló példa erre Steven Isserlis néhány évvel ezelőtt megjelent két kötete, amelyeknek a zeneoktatásban is hasznát veszik, vagy az idei könyvfesztiválra megjelenő Alma Mahler-életrajz, amelyet a szerző, Oliver Hilmes történészi alapossággal, hatalmas levéltári anyagot megmozgatva készített el, s amely mégis regényszerű mű egy olyan figuráról, akinek az élete bulvárlapok oldalain sem mutatna rosszul.

Támogatja-e a magyar állam valamiféleképpen a tevékenységeteket?

Amióta a kiadónál vagyok, csaknem mindegyik kiadványunk a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósult meg. Egyéni kiadványokkal és könyvkiadói programokkal is pályáztunk már.

Zenei könyvek esetében jó eséllyel megjósolható, hogy mely kiadványok lesznek sikeresek? Melyek azok a kiadványaitok, amelyek a legjobban mennek, és vannak-e olyanok, amelyeket a szakmai presztízs miatt vagy szerelemből adtok ki?

Attól függ, mit értünk siker alatt. Kis kiadóként mi még a „sikerterméknek” szánt kiadványokat is alacsony példányszámban jelentetjük meg, a szakkönyvekről nem is beszélve. Ezeken a kereteken belül persze vannak sikeresebb termékeink: a könyvek közül ilyen az imént említett két Isserlis-kötet vagy a tavaly megjelent Schubert-monográfia, a Mozart-leveleket és Debussy-írásokat tartalmazó köteteink; de örömmel mondhatom, hogy például az Adorno-könyveinket is sokan keresték. Igazán szerencsésnek akkor mondhatjuk magunkat, ha a presztízzsel bíró vagy saját motivációból kiadott címek közül valami keresetté válik.

Azt kell viszont mondanom, hogy nagyon nehezen jósolható meg előre, mi lesz népszerű a zenei könyvek közül, mely témákra kapják fel az emberek a fejüket. Ez talán azzal is összefüggésben van, hogy a vásárlók egyre kevésbé a boltokban nézelődve találnak rá kiadványokra, viszont nagy szerepük van a kampányoknak, a marketingnek, az online (közösségi) médiában való megjelenésnek, annak, hogy az emberek hol értesülnek egy újdonságról. Egy-egy jó (és sokak által követett fórumon megjelenő) interjú vagy recenzió, egy-egy népszerű helyen tartott sikeres bemutató sokat jelenthet egy kiadvány életében. De a szerencsének is nagy szerepe van.

Pusztán az, hogy mi egy könyv témája, vagy ki a főszereplője, ugyanakkor nem garancia a sikerre. És abból sem szabad kiindulni, hogy ha valami külföldön sikeres volt, majd itthon is automatikusan azzá válik. A magyar zenei könyvpiacnak megvannak a saját törvényei, hagyományai, az olvasóknak pedig a maguk előítéletei, amelyek között még mindig előkelő helyen áll, hogy a zenét hallgatni kell, nem pedig beszélni róla. Meglátásom szerint ezt sok könyv és téma megszenvedi, többek között a populáris zenei témájú kiadványok, hiába szólnak sokak által ismert és kedvelt nemzetközi sztárokról. Az nyújthat megoldást erre a helyzetre, ha a kiadók feltérképezik a különböző szubkultúrák, közösségek preferenciáit, illetve megpróbálják kitalálni, hogy mit keres egy operarajongó, egy zenész, vagy egy zenetudós.  

Miképp változott az elmúlt évtizedekben a kották piaca? Készülnek kalózmásolatok, vagy a zeneiskolások és a hivatalos és hobbiművészek az internet és az tabletek korában is kitartanak a papíralapú kiadványok mellett?

Hogy évtizedes távlatokban mi változott, arra nem tudok válaszolni. Az viszont biztos, hogy mint minden téren, itt is érdemes és szükséges választ adni a digitalizáció jelentette kihívásokra. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a papíralapú kottakiadás végveszélyben lenne: a zenekarok és a professzionális művészek kezét jogi és praktikus szempontok, illetve a hagyományok és szokásjog is kötik ilyen téren. És a zenebarátok, a hobbizenészek sem fordulnak el a kottától. Talán nem véletlen, és a kereslet létezésére is rávilágít, hogy a Rózsavölgyi Zeneműbolt kottakínálata még ma is az egyik legnagyobbnak számít Európában.

Idén egyébként egy fontos kottakiadásunk lesz: Erkel Ferenc Hunyadijának ének-zongorakivonata érkezik a nyáron az Erkel-összkiadás részeként, háromnyelvű bevezetővel és szövegkönyvvel, illetve kritikai jegyzetekkel, amelyeket Kim Katalin és Horváth Pál, a kiadás közreadói készítenek.

A lemezkiadók sírját már évekkel ezelőtt megásták, ám hiába, azok élnek, sőt a vinyl újra virágkorát éli! Mi a Rózsavölgyi válasza a torrentoldalakra és a megváltozott piaci körülményekre? Elképzelhető, hogy a CD-k mellett a jövőben a kiadó gondozásában bakelitlemezek is napvilágot látnak?

Itt már jóval problematikusabb a helyzet. Nagyon úgy tűnik, hogy a CD-nek Magyarországon is befellegzett. Bár ez a probléma sem ilyen egyszerű, mert miközben már az autókban és a laptopokon meg sem lehet hallgatni a CD-ket, és az online zenehallgatás lassanként az mp3-at is végleg kiszorítja a piacról, az idősebb korosztály, illetve bizonyos műfajok (például az operett és a musical) kedvelői még mindig vásárolnak ilyen lemezeket. És valóban létezik az is, amit te mondasz, hogy a bakelitnek, sőt a kazettának is újra kultusza van. A Rózsavölgyi mindenestre egyelőre nem tervez ilyen irányba nyitni – mi egyébként is csak nagyon szórványosan adunk ki hanghordozókat. Indítottunk viszont egy Youtube-csatornát, illetve aktívabban nyitottunk az online jelenlét irányába, és hamarosan az elmúlt évek valamennyi általunk kiadott CD-jének anyaga elérhető lesz a legnagyobb zeneletöltőkön. Valószínűleg a zenekiadást is ebbe az irányba kell tolni a következőkben, és QR-kódokkal vagy pendrive-okkal felszerelt „lemezeket” érdemes megjelentetni.

Szűcsinger duó Ennyit tudtunk segíteni lemezéről a 14-15 című dal a Kiadó Youtube-csatornáján.

Milyen új sorozatokat indítottatok még az elmúlt időszakban, és ezeket hogyan fogadta a közönség és a szakma?

Mint fentebb említettem, a sorozatok a kiadó életében jelenleg fontos szerepet játszanak. Nemrég indult a Zeneszerzői írások sorozatunk, amely idén, ha minden jól megy, egy Schumann és egy Wagner írásait, illetve egy Arvo Pärt-interjúkat tartalmazó kötettel bővül. Elnézve az eddigi két kötet (a Mozart és a Debussy) pozitív visszajelzéseit, abban bízunk, sokan gondolják majd úgy, hogy a magyar könyvkiadás régi adósságait törleszti ezekkel a válogatásokkal. A korábban csak alkalmi jelleggel készülő életrajzok is elkezdtek egységes arculatot kapni, és sorozattá formálódni, amikor megjelentek a Hans von Bülow-ról és Schubertről szóló monográfiák. Ezeket mind a szakma, mind a sajtó pozitívan fogadta, reméljük, az idei idevágó kiadványoknak is hasonló visszhangja lesz.

Már látod előre az idei éveteket? Milyen kiadványokra számíthatunk? Ha választanod kell, melyik két idén megjelenő kiadványotokat ajánlanád, és miért pont azokat?

A pályázati létnek, illetve a pályázatokhoz szükséges tervek készítésének az az előnye, hogy sokszor már másfél-két évre előre látunk. Most sincs ez másképp. Ami az idei évet illeti, már sok mindent fel is soroltam a közelgő, vagy már meg is jelent művek közül. Most jött ki egy Liszt Ferencről szóló tanulmánykötetünk, az operarajongók számára pedig egy Muszorgszkij Hovanscsinájáról szóló, Bojti János által írott nagy elemzéssel készülünk, amely a Budapesti Tavaszi Fesztiválra fog megjelenni, éppen akkorra, amikor a nyitókoncerten a Hovanscsina felcsendül Bojti új hangszerelésében. De jön hamarosan egy fontos zenefilozófiai munka is, Albrecht Wellmer Esszé a zenéről és nyelvről című könyve. A Zeneszerzői írások új köteteit már említettem.

Az idei év egyik „slágere” egyértelműen az említett Alma Mahler-kötet lehet (Oliver Hilmes: A fekete özvegy. Alma Mahler élete), ami már a könyvfesztiválon kapható lesz. És ugyan december utolsó napjaiban jelent meg, de szintén az idei év feladata lesz a szélesebb közönség elé tárni Kenneth Hamilton remekművét (Az aranykor után. Romantikus zongorajáték és modern előadás), amely az utóbbi idők egyik legjelentősebb, számos nyelvre lefordított előadóművészet-történeti munkája; Hamilton könyve azt mutatja be, hogy miképpen merevedtek meg az elmúlt másfél évszázadban a klasszikus zenei koncertgyakorlat szabályai, s a Liszt és kortársai korában még mindennaposnak számító improvizáció miként szorult ki fokozatosan az európai és amerikai színpadokról.

Hományi Péter