Negyven kiadó mutatja be legfrissebb köteteit a Margó Fesztiválon

Negyven kiadó mutatja be legfrissebb köteteit a Margó Irodalmi Fesztiválon és Könyvvásáron október 18. és 21. között a Várkert Bazárban, ahol számos népszerű külföldi író is bemutatkozik.

Harmadik alkalommal rendezik meg az őszi könyvvásárt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületével együttműködésében, ahol mások mellett Al Ghaoui Hesna, Dragomán György, Cserna-Szabó András, Hartay Csaba, Lackfi János, Kollár-Klemencz László, Máté Gábor, Nyáry Krisztián, Simon Márton, Szentesi Éva, Tóth Krisztina és Varró Dániel mutatja be legújabb kötetét, valamint részt vesz az eseményen a tavalyi Aegon Művészeti Díjas Nádas Péter is .
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként szervezett esemény négy helyszínén egymást követik az irodalmi programok, színházzal, zenével kiegészülve. A fesztiválon mutatja be Breier Ádám Krasznahorkai Lászlóról készült dokumentumfilmjét, de látható lesz a Nádas Péterrel a Világló részletekről címmel készült riportfilm is.
A Margó a korábbi évekhez hasonlóan igyekszik a nemzetközi irodalom érdekes szereplőit is meghívni. Amerikából érkezik Susan Faludi, aki Előhívás című könyvében magyar származású apja története után nyomoz. Új regényét mutatja be a francia művészettörténész és író, Catherine Millet, az egyik legismertebb norvég író, Roy Jacobsen pedig A láthatatlanok című kötetének megjelenése miatt érkezik a Margóra.
A német Maxim Leo a Volt egyszer egy NDK című regényében a berlini fal leomlása után 18 évvel igyekszik megérteni családja történetét, a Budapesten született német Akos Doma pedig A vágyak útja című regényét mutatja be, amelyben egy hetvenes évekbeli magyar disszidens család történetét írta meg.
Az Irakból menekülő Abbas Khider Németországban telepedett le, A pofon című regényében egy bevándorló hiteles történetét meséli el, aki szembesül a német bürokrácia nehézségeivel.
A Bookline Szívünk rajta-programja saját gyereksarokkal települ ki a fesztiválra és a hétvégén interaktív foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, de lesz Csóka Judittal meseterápiás worshop is.

A 24.hu újságírói Peer Krisztiánnal, Ugron Zsolnával, Závada Pállal Vass Virággal beszélgetnek készülő könyvükről, a Margó Extra elnevezésű sorozat keretében Ott Anna faggatja olvasmányairól Eszenyi Enikő színésznőt, Raskó Eszter szexuálpszichológust, Fluor Tomi és Szabó Balázs muzsikusokat. De találkozhatunk elsőkönyves szerzőkkel, többek közt Pfliegel Dórával, Neszlár Sándorral és Fehér Boldizsárral is, és sor kerül verses-zenés estre is.

 


A Herkulesfürdő c. dal Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs Ennyit tudunk segíteni c. lemezéről


Szépirodalmi programok helyett szó esik majd a feminizmusról is, a színházról, sor kerül Vajda Pierre Jávor Pálról szóló kötetének bemutatójára, sőt lesz divatkönyv bemutató is.

Ősszel negyedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat, amit a korábbi években Totth Benedek, Milbacher Róbert és Szöllősi Mátyás kapott meg. 2018-ban ötven feletti nevezés érkezett a pénzdíjjal, kereskedelmi és médiatámogatással és próbafordítással járó díjra, amit a Bookline, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programja és az Aegon támogat.
Az Aegon Művészeti Díj és a Margó együttműködésében új felolvasásokkal frissül a Margó.fm nevű mobilalkalmazás, amelyen a díjra jelölt legjobb tíz alkotásból olvasnak fel színészek. Így a munkák között hallhatók lesznek Csabai László, Kántor Péter, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Szécsi Noémi, Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Vida Gábor szövegei is.

 

mindennapkonyv.hu / MTI


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437546
Megjelenés: 2019-08-21
méret: 200 mm x 129 mm x 13 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631365368
Megjelenés: 2018-10-30
méret: 275 mm x 187 mm x 17 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437782
Megjelenés: 2018-10-16
méret: 220 mm x 145 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437553
Megjelenés: 2018-10-16
méret: 124 mm x 194 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436594
Megjelenés: 2018-10-15
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634333616
Megjelenés: 2018-10-12
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632449364
Megjelenés: 2018-10-11
méret: 128 mm x 205 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437508
Megjelenés: 2018-10-04
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938264
Megjelenés: 2018-09-24
méret: 183 mm x 124 mm x 30 mm
tovább ►
ISBN: 9789636766887
Megjelenés: 2018-09-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155761232
Megjelenés: 2018-05-02
méret: 210 mm x 140 mm x 15 mm

Nádas Péter

Tovább

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ

Tovább

Ugron Zsolna

Tovább

Csóka Judit (szerk.)

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Jövő hét csütörtökön kezdődik a Margó Fesztivál!