Művészek, többek közt írók tiltakoztak a hajléktalan embereket sújtó törvény ellen

A Város Mindenkié érdekvédő csoport szervezésében került sor vasárnap az „Egy mondat” címmel megtartott rendezvényre a Kossuth téren. Ugyanis tegnap, azaz hétfőn lépett életbe az a szabálysértési törvény, amely minden eddiginél szigorúbban bünteti a közterületen élő hajléktalan embereket.

Az új rendelkezések szerint, ha valaki nem fogadja el a szociális ellátást, akkor a börtönt kockáztatja, ugyanis a törvény értelmében, ha a hatóság három hónapon belül negyedjére szólítja fel a hajléktalan embert a közterület elhagyására, vagy első felszólításnál a hajléktalan ember nem hagyja el a helyszínt, és nem megy be szállóra, akkor a hatóság megindítja a szabálysértési eljárást, ami után 72 órára azonnal őrizetbe veszik az illetőt, ezt követően pedig a bíróság dönthet az azonnali elzárásról is.
A tiltakozáson kortárs írók, színészek, rendezők, riporterek és civilek közösen tiltakoztak a törvény hatályba lépése előtt egy nappal „Egy mondat.” címmel. Az akciót szervező, a hajléktalanság kriminalizálása ellen 2010 óta küzdő, A Város Mindenkiért elnevezésű érdekvédő csoport kortárs magyar írókat, költőket, színpadi szerzőket és dalszövegírókat kért meg arra, hogy egyetlen mondatban reagáljanak a módosított alaptörvény inkriminált mondatára.
A felhívásra több mint hetven kortárs magyar író (köztük Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Kemény Zsófi, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Szabó T. Anna, Lackfi János) küldte el „egy mondatát". Ezeket a mondatokat táblákra írták. A táblákat írók színészek, rendezők, riporterek, civilek között osztották szét a demonstráción. A mondatok felolvasását a demonstrálók tappsal, olykor pfújolással fogadták, megjegyezve, hogy az üzenet épp azokhoz nem jutott el, akiknek szánták. A hatalom képviselőinek.

 

hvg.hu / mindennapkonyv.hu

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI


Tóth Krisztina

Tovább

TAKÁCS ZSUZSA

Tovább

LACKFI JÁNOS

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

„Egy mondat” a hajléktalanságban élők védelmében.