„Minek csinálod, úgysem fog összejönni!" – Részlet Dr. Csernus Imre Egy életed van című új könyvéből

◆ JÚNIUS ◆
Nyár és pokol

A régi magyar kalendáriumban a június a nyárelő hava nevet viseli. Egyre melegebb van, a gyerekek alig várják, mert már unják a sulit, nemsokára kezdődik a szünidő, tervezik a nyarat, a szülők túlélték az influenzakorszakot. Sokat gondolkodtam azon, vajon a karácsony ünnepét miért nem tették júniusra? A természetben ez az időszak az élet ünnepe, amikor harsogó zöld minden, és vidéken járva látni, hogyan érik be a gabona, amit learatnak, amiből a kenyér sül, és ami bebiztosítja az állatok meg az emberek életét. Később a polaroid napszemüvegen keresztül lehet érzékelni, hogy a zöldnek ez az intenzitása csökken. Mi mégis csak névlegesen ünneplünk, ahogyan feltámadni is csak névlegesen támadunk fel. A városban az emberek éppolyan búvalbélelten közlekednek júniusban is, mint ahogy közlekedtek decemberben. Kissé lazábban öltöznek fel, szidják a meleget, a beton hőjét, vadásszák az árnyékot, alig várják, hogy egy klímás helyre beüljenek, hogy hazafelé még egy jó hideg sört legurítsanak valahol, vagy egy újabb partit megszervezzenek a hétvégére.
Vajon miért él bennünk a kétely a feltámadást illetően? Miért tér vissza a gondolkodásunkban az a séma, hogy „úgysem fog sikerülni”? Hányszor halljuk, hogy minek csinálod, úgysem fog összejönni! Mindig izgatott a kérdés, vajon ez a pesszimizmus mióta jellemző ebben a régióban, és mi lehet az oka.
Arra jutottam, talán onnan eredhet, hogy a forradalmaink elbuktak, és ha ez a „minden hiába” gondolat beleivódik a köztudatba, az rendkívül nagy visszahúzó erőt jelent, generációról generációra. Ez a felfogás mostanában kezd talán megváltozni, köszönhetően annak, hogy sok százezer fiatal kimegy külföldre tanulni, dolgozni. Lehetséges, hogy nekik is mondták a szüleik, minek mégy olyan messze, úgyse fog sikerülni, és az is lehet, hogy jó páran közülük vissza is térnek, sokuknak viszont saját élményévé válik, hogy igenis meg tudja valósítani, amit elképzelt.
Úgy érzem, a skandináv mentalitásban például ez az önbizalom-nélküliség, ez az eleve feladom hozzáállás nem található meg. Hiszen akkor a vikingek sem ültek volna be a hajóba, hanem csak ott lapátoltak volna fel-alá a part mentén, hogy jaj, jaj, jaj, csak lássam a partot, messzebb ne menjek! Hozzájuk hasonlóan mi is végigharcoltuk a történelmünket, de közben annyi csalódás ért minket, hogy abból eredhet ez a pesszimizmus. Hogy ez az állandó kifogáskeresés milyen mélyre beivódik, azt sok ember kommunikációján is lehet hallani: „az a baj, hogy…”. Belekezdenék egy megoldásba, és már rögtön lehúzom magam. Hogy lesz ebből feltámadás? Azt gondolom, hogy a régiónak a feltámadása akkor fog bekövetkezni, ha egyszer megértjük, hogy valójában nincsenek bajok. Lehetőségek vannak.