Megnyílt a Szent István-könyvhét Budapesten

Megkezdődött az idei Szent István-könyvhét hétfőn Budapesten, a Ferenciek terén. Az eseményt Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat fővédnöke nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

A könyvhetet a szervező, az idén 170 éves Szent István Társulat  más egyházi kiadókkal összefogva, az ökumené jegyében rendezi meg. Az esemény célja, hogy az országszerte működő keresztény könyvkiadók, és szellemi műhelyeikből kikerülő művek évente egyszer a nagy nyilvánosság előtt is bemutatásra kerüljenek.

A 26. alkalommal megrendezett, szombatig tartó seregszemlén 24 pavilonban 31 kiadó várja az érdeklődőket. A mustrán jelen van egyebek mellett az Új Ember, a Vigília, a Jel és a Szent Gellért Kiadó, a Szent István Társulat, az Agapé, a Jezsuita Kiadó, a Don Bosco Kiadó, a protestáns egyházakat a Harmat Kiadó, a Kálvin Kiadó és a Luther Kiadó, valamint a Magyar Bibliatársulat képviseli, a magánkiadók közül pedig egyebek mellett az Etalon, a Kairosz, a Kráter, a L'Harmattan és a Tinta Kiadó vesz részt a könyvhéten. Az olvasók a hét minden napján a dedikáló asztaloknál találkozhatnak a szerzőkkel, valamint könyvbemutatókon vehetnek részt a Stephanus Könyvesházban. A könyvhét programja megtalálható szentistvankonyvhet.hu oldalon.

A megnyitón Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke a könyvhétre megjelenő könyvek közül kiemelte A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1892-1918 között című kötetet. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó két és fél évtizedében született dokumentumokból fény derül a katolikus püspöki kar állásfoglalásainak és határozatainak számos érdekes részletére.
Megemlítette Legeza László Rágalmak és valóság című kötetét, amelyben a szerző az egyház ellen leggyakrabban megfogalmazott kritikákat gyűjtötte össze és azokra igyekszik választ adni. De szólt Sík Sándor Kézen fogva vezet a Mester címmel megjelent aforizmagyűjteményéről is. A kötet a piarista papköltő eddig kiadatlan, a kommunizmus idejében titkos, gépelt példányokban kézről kézre járó szövegeit tartalmazza. Továbbá kitért Hodász András Praliné a léleknek. András atya válaszol című könyvére is, amely kifejezetten a fiatalok kérdéseire ad a fiatalok nyelvén megfogalmazott, rövid, lényegre törő válaszokat.

A nyitónapon sor került Stephanus-díj átadásra is, melyet Rokay Zoltán katolikus pap, tanszékvezető egyetemi tanár és Valter Ilona régész vehette át. A díjjal olyan szerzőket jutalmaznak, akik „magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik”.

 

mindennapkonyv.hu / MTI
Fotó: mandiner.hu


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632673592
Megjelenés: 2018-04-19
méret: 16 mm x 122 mm x 197 mm

Sík Sándor

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább

24 pavilonban 31 kiadó várja az érdeklődőket – Keresztény könyvhét a Ferenciek terén.