Margaret Atwood és Salman Rushdie is szerepel a Booker-díjra jelölt hat szerző között

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat, a legrangosabb brit irodalmi elismerést a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A díjat 2002-től a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport támogatta. A főszponzor helyét 2019 júniusától a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány vette át. Az idei az utolsó év, amikor a Man Group a szokásos 1,6 millió fonttal (591 millió forint) finanszírozza a Man Booker-díjat és a Nemzetközi Man Booker-díjat.

A legnagyobb nevek bent maradtak

Korábbi cikkünkben már számot adtunk a Man Booker-díj idei hosszúlistájának jelöltjeiről. Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének jövő héten megjelenő folytatásával, a The Testaments című regénnyel került a Booker-díj rövid listájára. A The Testaments története 15 évvel az eredeti regény vége után kezdődik. A 79 éves kanadai Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést. The Testaments című regényt szeptember 10-én éjféltől lehet megvásárolni. Aznap Atwood a londoni Nemzeti Színházban beszél majd a könyvről, az eseményt a világ számos mozijában is meg lehet majd nézni, magyar filmszínház nem szerepel egyelőre az írónő honlapján olvasható listán.

Salman Rushdie idén a Quichotte című könyvével szerepel a díjesélyesek között. Az éjfél gyermekei című regénye 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották.

Augusztusban megjelent új regényét Miguel de Cervantes klasszikusa ihlette: a történet főszereplője egy idősödő utazó ügynök, aki Amerikát járja, hogy bizonyítsa, méltó egy tévésztár kezére. A könyvvel mi is bővebben foglalkoztunk egy interjúfordítás révén.

 

A további esélyeseknek is bőven kijárt a méltatásból

A Booker-díj rövid listáján az egyetlen amerikai szerző az Illinoisból származó, Edinburgh-ban élő Lucy Ellmann, aki egy mondatban írta meg ezeroldalas Ducks, Newburyport című regényét. A mű narrátora egy ohiói háziasszony, aki múltjára, családjára és hazájára emlékezik, miközben a cseresznyés piték tetejét rácsozza. A zsűri egyik tagja, Joanna MacGregor „műfaji meghatározó regényként”, „a veszteség és bánat himnuszaként” méltatta.

A további három díjjelölt között van a nigériai származású, Amerikában élő Chigozie Obioma regénye, az An Orchestra of Minorities, a Londonban született, angol-nigériai Bernardine Evaristo nyolcadik regényével, a Girl, Woman, Otherrel, valamint Elif Shafak brit-török író 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című regényével, aminek német nyelvű kiadásáról mi is beszámoltunk.

 

A díj átadásának időpontja és tavalyi nyertese

Az 50 ezer fonttal (18,2 millió forinttal) járó Booker-díj nyertesének nevét október 14-én jelentik be.

Tavaly a belfasti származású Anna Burns nyerte el a Booker-díjat Milkman regényével, amely a felnőtté válással foglalkozik.

 

A rövidlista szereplői

  • Margaret Atwood: The Testaments
  • Lucy Ellmann: Ducks, Newburyport
  • Bernardine Evaristo: Girl, Woman, Other
  • Chigozie Obioma: An Orchestra Of Minorities
  • Salman Rushdie: Quichotte
  • Elif Shafak: 10 Minutes 38 Seconds In This Strange World

 

 

Forrás: mti.hu / BBC News

A logó (a) és (b) forrása

 


Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-09-19 15:15:00

52 fontos könyv a világirodalomból – Karafiáth Orsolya listája

Tovább
HÍREK
2019-08-22 11:38:02

Barack Obama nyári olvasmánylistája

Tovább
INTERJÚ
2019-08-26 17:43:02

„Élet a lovak igézetében” – Interjú Nele Neuhausszal ifjúságiregény-sorozata kapcsán

Tovább

A további esélyeseknek is bőven kijárt a méltatásból.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem