Máglya a színpadon – a Vígszínház új évadának bemutatói

Számos új produkció mellett Dragomán György Máglya című regényének adaptációját is bemutatják a Vígszínház 122. évadában.

Az egyik legnevesebb német színházi alkotó, Armin Petras Dragomán György Máglya című művéből készített adaptációt, melyet színpadra állít a Vígszínházban. Az előadás a stuttgarti Staatstheater, a drezdai Stadtschauspiel, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a Vígszínház koprodukciójában készül. A Házi Színpad szeptember 30-i bemutatójában Kopek Janka és Puzsa Patrícia játssza az előadás összes szerepét.

A színház történetében most kerül először színpadra Shakespeare leghíresebb műve, a Hamlet. A címszereplőt ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, a további főszerepekben Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, Fesztbaum Béla, Orosz Ákos és Hajduk Károly látható. Eszenyi Enikő rendezésének bemutatóját október 1-jén tartják.

A teátrum Váci utcai játszóhelye, a Pesti Színház első bemutatóját Rudolf Péter rendezi, aki hosszú évek után dolgozik újra a társulattal. Shakespeare Lóvátett lovagok című komédiájának főszereplői Wunderlich József, Telekes Péter, Szilágyi Csenge és Bach Kata. A premier szeptember 29-én lesz, közreműködik a Vodku zenekar.

Nyolcvan éve halt meg József Attila, erről az évfordulóról emlékezik meg Vecsei H. Miklós, aki saját maga állította össze József Attila-estjét. A Mondjad, Atikám! című előadás bemutatóját október 7-én este tartják a Házi Színpadon.

A padlás – mely Sztevanovity Dusán meséjéből született Presser Gábor zenéjével – minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka, az előadás sikere az 1988. januári vígszínházi ősbemutató óta, három évtizede töretlen, már több generáció nőtt fel A padláson, melynek ősszel az egymilliomodik vígszínházi nézőjét is köszöntik majd.

A jubileumi ünneplést már a szeptember 2-i Pozsonyi pikniken elkezdi a Vígszínház, amely zenés részleteket is bemutat az előadásból. A hagyományokhoz híven a vígszínházi sátornál Eszenyi Enikő szívesen válaszol a nézők kérdéseire, Presser Gábor és a társulat tagjai dedikálnak és találkoznak a nézőkkel, akik kedvezményes jegyet és bérletet is vásárolhatnak.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631432312
Megjelenés: 2023-01-23
méret: 220 mm x 146 mm x 19 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631429978
Megjelenés: 2019-08-13
méret: 220 mm x 148 mm x 30 mm

DRAGOMÁN GYÖRGY

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Dragománt játszanak a Vígszínházban