Krisztina-díjat ítéltek Esterházy Péter özvegyének

A Gyémánt László festőművész felesége emlékére alapított Krisztina-díjat minden évben azok kaphatják, akik társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, kiváló művészi teljesítmények születhessenek.

Esterházy Gitta azonban nemcsak feleségként, gyermekei anyjaként volt jelen férje életében. Kevesen tudják, de ő tervezte férje könyveinek borítóit is. Az elismerést Gyémánt László festőművész adja majd át. Az ünnepségen, amelynek háziasszonya Hernádi Judit színművész lesz, Dés László és Székhelyi József is köszönti a díjazottat.

A Krisztina-díjat szeretett felesége emlékére Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja javaslatára Gyémánt László alapította 2011-ben.

Az elismerést első alkalommal, 2011-ben Geisler Edit, Fehér László festőművész felesége kapta, 2012-ben Haraszty Éva, Haraszty István Édeske kinetikus szobrász felesége vehette át, 2013-ban Radnóti Zsuzsát, Örkény István író özvegyét, 2014-ben Kilián Katalint, Juhász Ferenc költő özvegyét tüntették ki. A díjat 2015-ben Gálvölgyi Juditnak, Gálvölgyi János színművész feleségének, 2016-ban pedig Gyürey Verának, Szabó István filmrendező feleségének ítélték.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631434132
Megjelenés: 2020-04-29
méret: 220 mm x 149 mm x 19 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435184
Megjelenés: 2017-06-06
méret: 27 mm x 140 mm x 215 mm

ESTERHÁZY PÉTER

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább
HÍREK
2020-04-01 15:28:45

Indul a Lázár-napló! – Bíró Szabolcs középkorijárvány-híradója

Tovább

Díjat kapott Esterházy múzsája