Kortárs versek ihlette képzőművészeti alkotásokra írtak ki pályázatot

Kortárs versek és novellák ihlette képzőművészeti alkotásokra írt ki nyílt pályázatot a MANK Nonprofit Kft. a magyar költészet napja alkalmából.

A kiírás szerint pályázni a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent Az év versei 2016, 2017, 2018; valamint Az év novellái 2016, 2017, 2018 antológiákban szereplő vers vagy novella inspirációjára létrejött önálló festménnyel, grafikával és egyéb technikával készült műalkotással lehet. Egy pályázó legfeljebb három művel jelentkezhet, az elkészített művek mérete legfeljebb kétszer két méter lehet.
A költészet napi Versmaratonhoz kapcsolódó Kép-Vers pályázatra március 14-ig lehet jelentkezni. A beérkezett pályaműveket neves szakemberekből összeállított zsűri értékeli. A legjobb pályaművekből a MANK Nonprofit Kft. kiállítást szervez a szentendrei Műhely Galériában egy irodalmi rendezvény keretében.
A pályázat első helyezettje bruttó 100 ezer forintos pénzjutalomban részesül, valamint egy hétvégét kap ajándékba teljes ellátással két fő részére a Szigligeti Alkotóházban. A második helyezett a Zsennyei Alkotóházban, a harmadik díjazott pedig a Mártélyi Alkotóházban tölthet el egy hétvégét. Minden helyezett meghívást kap a Magyar Napló Kiadó ünnepi könyvheti hajóútjára is – derült ki a pályázati kiírásból.
A pályázat részletei a MANK Nonprofit Kft. internetes oldalán olvashatóak.

 

Boritófotó: alkotomuveszet.hu

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9771588564185
Megjelenés: 2018-04-11
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9771588563188
Megjelenés: 2018-03-02
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9771588563171
Megjelenés: 2017-05-24
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-23 09:35:57

8. nap otthon – Paul Hollywood: Kenyér – Reggelire, ebédre, vacsorára

Tovább

Versek a falon, novellák képkeretben – pályázat képzőművészeknek.