Könyv jelent meg Petriről

Petri néhány nap múlva, december 22-én lenne hetvenöt éves, az évfordulóra Petri 75 – Közelítés címmel jelent meg Petri Lukács Ádám könyve, melyben a költő fia különleges fotók segítségével idézi fel édesapja alakját, és annak hiányát.

A mű egy exkluzív kötet, pazar képanyaggal, melyben fia, Petri Lukács Ádám visszaemlékezéseiből a magánember portréja körvonalazódik. A mű emlékmozaikokból áll össze, egészen visszanyúl a második világháborúig és a Kádár-kori művészéletig.

Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze, hosszú éveken át, egészen 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt Budapestre menekültek. Petri vallásos nevelést kapott, a Battyhány téri Szent Anna-templomban ministrált is. 1975-1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981-1989 között a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt és fontos figurája a magyar demokratikus ellenzéknek. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja volt. Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott. Első kötete, a Magyarázatok M. számára sikert aratott. 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, de még azon év őszén kilépett a pártból. 1998-ban bizonyosodott be, hogy gégerákja van. 2000. július 16-án halt meg. Költészete mindmáig meghatározó.

 

mindennapkonyv.hu / MTI


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155118753
Megjelenés: 2019-01-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437706
Megjelenés: 2018-11-16
méret: 124 mm x 197 mm

Petri György

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Emlékmozaikok Petri Györgyről.