Kleinheincz Csilláé az első Hexa-díj

November 25-én került megrendezésre az első Világok Találkozása (ViTa) szakmai konferencia a Próza Nostra szervezésében. Előadások, kerekasztal beszélgetések keretében a hazai fantasztikus irodalommal foglalkozó szakmai közösség találkozott, gondolkozott a sci-fi, fantasy és horror hazai és nemzetközi helyzetéről. A rendezvény keretében adták át az első Hexa-díjat, melyet Kleinheincz Csilla vehetett át.

A díjat a Próza Nostra alapította, és célja, hogy a közönség számára is felhívja a figyelmet azokra a szakemberekre, akik sokat tettek a zsánerirodalom hazai népszerűsítéséért, legyen szó alkotókról, fordítókról, szerkesztőkről vagy szervezőkről.

A Hexa-díj jelöltjeiről a ViTa meghívottjainak kritikusokból, szerkesztőkből, kiadókból, szerzőkből álló szakmai közössége két körben szavazott, majd a legtöbb szavazatot kapott jelölt lett a díjazott. A hazai zsánerirodalom szakmai sokszínűségét és magas színvonalát már a beérkező nevek is mutatják. A jelöltek között volt Farkas Veronika, műfordító; H. Nagy Péter, kritikus, popkultúra-kutató; Kornya Zsolt, író; Markovics Botond (Brandon Hackett), író; Pintér Bence, újságíró, kritikus; Sepsi László, író, kritikus​; Tomasics József, szerkesztő (The Black Aether); Velkei Zoltán, szerkesztő; és Veres Attila, író.

Kleinheincz Csilla szerkesztőként és fordítóként hosszú ideje fáradhatatlanul dolgozik a zsánerirodalom nemzetközi trendjeinek széles körű hazai megismertetéséért, szerzőként pedig értékes művekkel járul hozzá a magyar fantasy fejlődéséhez. Fordítóként többek között Peter S. Beagle, Ann Leckie, Ursula K. Le Guin és Catherynne M. Valente műveit ültette át magyarra. Az SFmag online irodalmi magazin egyik alapítója, korábban a Delta Vision és az Ad Astra munkatársa, jelenleg a GABO Kiadó szerkesztőjeként dolgozik. Három fantasyregény (Város két fül között, Ólomerdő, Üveghegy) és egy novellagyűjtemény szerzője. Több fantasztikus antológiában és magazinban publikált angol, portugál, cseh, észt, finn, tagalog és katalán nyelveken.

Forrás: prozanostra.com

Fotó: kleinheincz.files.wordpress.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636899004
Megjelenés: 2014-04-23
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
tovább ►
ISBN: 9789639156807
Megjelenés: 2009-10-30

Kleinheincz Csilla

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Boszorkányok márpedig vannak!