Kihirdették a JCDecaux novellapályázat győzteseit

A Magvető Caféban adták át a JCDecaux Hungary novellaíró pályázatának ez évi díjait. A múlt évhez hasonlóan 2018-ban is húsz pályaművet választott ki a zsűri, amelyek hamarosan a busz- és villamosmegállókban lesznek olvashatók Budapest belvárosában és a megyeszékhelyeken.

„A 2017-ben beérkezett 2500-nál is több, 3800 novella érkezett az idei kiírásra, ráadásul a mezőnyt a tavalyinál is magasabb színvonal jellemezte” – mondta el Samu Tímea, a JCDecaux Hungary vezérigazgatója a díjátadón. Úgy vélte, a kezdeményezéssel a JCDecaux nem csupán igényes kultúrához segíti hozzá az utazóközönséget, hanem azt is sikeresen bizonyítja, hogy a citylight egy élő és sokoldalú médium. Összehasonlításképpen elmondta, hogy 2017-ben közel egymillió olvasóhoz jutottak el a legjobb alkotások.

Az idei mezőnyben visszatérő témaként foglalkoztak a szerzők az emberi kapcsolat nehézségeivel, amit a digitalizáció is egyre erősít. Ugyanakkor örömteli, hogy kiemelt témaként jelent meg a generációk közötti viszony, jöttek elő elődjeink régi történetei. A novellák sajátos, aktuális látleletet rajzoltak ki korunk Magyarországáról, a kisebb-nagyobb, hétköznapi történésektől egészen a nagy sorskérdésekig. Grecsó Krisztián a zsűri elnöke kiemelte: „Idén több szerethető szöveget olvastam. Tavaly a meghökkentés, az abszurd dominált a döntős szövegeknél, idén a mikrotörténések, az élet finom apróságai kerültek előtérbe. Volt néhány nyelvi meglepetés is, ahol különböző, össze nem illő regiszterek keveredtek, de ebből kevesebb. Az biztos, hogy ez volt a magyar irodalmi pályázatok történetének egyik legnépszerűbbike.”

A beérkezett művekből kiválogatták a húsz legjobb írást, ezek lettek a rövidlistát művek, melyekre a szervezők a mai nappal kezdődően közönségszavazást hirdetnek. A szavazatokat kizárólag online, a novellaíró pályázat weboldalán 2018. július 3-án déli 12 óra és 2018. július 17-e déli 12 óra között lehet leadni. A legtöbb szavazatot kapott novella szerzője közönségdíjban részesül. Ezen az oldalon olvashatjátok el műveket és ugyanitt szavazhattok is.

 

Samu Tímea, Szabó Tibor Benjámin, Grecsó Krisztián és Mácsai Pál a pódiumon

 

A rövidlistára a következő szerzők művei kerültek fel: Bagi Orsolya, Balázs Attila, Bábos Veronika, Bereményi Benő András, Deák Virág, Ecsédi Orsolya, Fodor Klaudia,  Haász János újságíró-költő, a Jégkorszak együttes szövegíró-dalszerzőjeként ismert Hó Márton, Kocsis M. Brigitta televíziós műsorvezető, Kőrössy P. József erdélyi költő, könyvkiadó, Mailáth Nóra, Nagy Mari Anna, Nagy Eszter Hanna, Oláh Kata, Pölzmann Péter, Schmölc Margit, Till Erzsébet, Dr. Tóth Tamás és Véssey Miklós.

A legjobb pályaműnek járó díjat (300.000 forintot) a zsűri Ecsédi Orsolyának ítélte Lakásétterem című írásáért. A novella egy férfiról szól, aki ellátogat egy lakásétterembe, ahol az ott élő családdal közösen elfogyasztja az ebédet, majd együtt tölti velük az estét, sőt még el is mosogat és koorepetálja az egyik gyereket. A szerző ifjúsági regényeiről és meséiről ismert.

A második helyezetnek járó 200.000 forintot Till Zsóka vehette át Fékezett habzás című szövegéért, mely az első helyezett szöveghez hasonlóan szintén kifejezetten humoros írás. A történet középpontjában egy mosogatógép áll, melynek bepakolásáról, működtetéséről egyszóval a használatáról a novella főhősének, Bélának részletes elképzelései vannak, melyeket nem rest megosztani családtagjaival, különösen feleségével, aki erre elküldi őt a jó büdös francba. A történet banális, ám a szöveg stílusa, a szatirikus hangvétele és eufemizmusa emlékezetessé teszi. A szerző mindeddig sohasem írt: neurológusként dolgozik.

A harmadik helyezett (100.000 forintot vehetett át) Balázs Attila lett, aki Szoboravatás című írásával érdemelte ki az elismerést. Novellája rendszerváltás előtt játszódik egy kisvárosban, ahogy az elbeszélő édesapját, a csavargyár egyik munkását bízzák meg azzal, hogy készítse el Lenin szobrát. A férfi örömmel tesz eleget a kérésnek, ám hatalmas galibát okoz, ugyanis a szobor különös módon reagál az esőre. A szerző egy PR-ügynökség marketingese, korábban viszont nyelvészetet tanult.

A díjátadón a résztvevők a három szöveget Mácsai Pál előadásában hallgathatták meg.

Az eddigiektől eltérően ebben az évben különdíjat is kiosztottak az Athenaeum Kiadó nevében, melyet Szabó Tibor Benjámin adott át Pölzman Péternek a Tájékoztató című írásáért. Péter idegenvezető és háromgyermekes apuka, aki saját bevallása szerint lopott órákban szokott írni.

 

JCDecaux Hungary / mindennapkonyv.hu

Fotó: Gordon Eszter


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632936536
Megjelenés: 2017-04-13
méret: 183 mm x 124 mm

GRECSÓ KRISZTIÁN

Tovább

Ecsédi Orsolya

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

A humoros írásokat értékelte a zsűri – Kihirdették a buszmegállós novellapályázat idei győzteseit.