A pályázat részletei

Kb. 5-8 ezer karakter terjedelmű, érvelő, értelmező, igényesen megformált kritikákat vár a Litera szerkesztősége a következő könyvek valamelyikéről:

 

Barnás Ferenc: Életünk végéig, Kalligram, 2019.
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak, Magvető, 2019.
Szántó T. Gábor: Európa szimfónia, Scolar, 2019.
Térey János: Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba, Jelenkor, 2019.
Tóth Krisztina: Fehér farkas, Magvető, 2019.

 

A pályázat beküldési határideje

A legkésőbb 2020. február 12-ig beküldendő pályaműveket a szerkesztőség bírálja el legkésőbb február 19-ig, és kiválasztja könyvenként a két legjobb írást (maximum), melyeket hetente közöl.

Ezzel egy időben meghirdetik a pályázat második fordulóját, s újabb négy-öt könyvet kínálnak fel kritikaírásra. Két fordulóban, négy hónapon át tart majd a küzdelem, és a második forduló zárásaként hirdeti ki a szerkesztőség a végeredményt.

 

A pályázat alapfeltételei

A szervezők tájékoztatása szerint a pályázó nem pályázhat már megjelent írással (publikációnak számít minden internetes megjelenés is), illetőleg a határidőn túl érkezett pályázatok sem kerülnek elfogadásra.

A pályaműveket két e-mail címre várják: litera@litera.hu és litera2006@gmail.com

A pályázat tárgya: KRITIKAPÁLYÁZAT

A beérkező pályaművek olvashatóak lesznek A Litera kritikapályázata című Facebook-oldalon.

A pályázat eredeti anyagát is megtalálhatják az érdeklődők a Litera honlapján.

 

 

A fejléckép forrása.