Két írót jutalmaztak Déry-díjjal

Lábass Endre és Vida Gábor vehette át az Artisjus székházában október 13-án a Déry-díjat.

A Déry Tibor Alapítvány elismerése az egyik legfontosabb prózaírónak adható díj, mely Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre, aki vagyonával az irodalmi élet kimagasló alkotóit kívánta támogatni. Az anyagi jutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is.

Az elismerést odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, titkára az Artisjus főigazgatója, Dr. Szinger András, tagjai pedig Ilia Mihály, Keresztesi József, valamint Bán Zsófia. A korábbi díjazottak között szerepelnek olyan írók-költők, mint Csoóri Sándor, Bán Zsófia, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György és Ottlik Géza, illetve olyan irodalomtörténészek, kritikusok, esszéisták, mint Csűrös Miklós, Ferencz Győző, Kovács Sándor Iván, Lengyel András, Németh G. Béla és Radnóti Sándor.


Lábass Endre sokszorosító grafika-, festészet- és murális szakon tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, diplomáját festőként szerezte Kokas Ignác osztályában. Az 1970-es évektől máig több százezer fényképet készített Budapestről, Az ünnep (1987) és A táj (1994) című köteteiben egymás mellett láthatók városfényképei és prózai írásai. Mindezek mellett 1980-ban megalapította Budapest évtizedeken át működő városi vándorszínházát, a Házszínházat, mely a 2010-es évek elejéig működött változó társulatokkal, meghívott külföldi előadókkal pesti bérházak udvarán.
Vida Gábor egy ingerült pillanatában azt mondta, hogy hagyományos prózát akar írni, és ez rajta is maradt, bár a hagyományos próza meghatározásával azóta is adós. Írásai többnyire a romániai élettapasztalatot járják körül. Azon írók közé tartozik, akiknek Erdély nem tündérkert, hanem probléma és megértendő, belakható valóság.


Képek forrása: videospace.c3.hu és jatekter.ro

 

FORRÁS: Artisjus


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435726
Megjelenés: 2019-02-15
méret: 30 mm x 120 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634350118
Megjelenés: 2017-08-16
méret: 146 mm x 100 mm x 197 mm

VIDA GÁBOR

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Dadogásért kapott díjat Vida Gábor