A festő Kerouac

Mindenki tudja, hogy Jack Kerouac írta meg a beat-nemzedék bibliáját, az Úton című, ma már klasszikusnak számító regényt. Sőt azt is, hogy Allen Ginsberg mellett ő volt ennek generációnak az egyik legfontosabb alakja. Akik közelebbről ismerik, még azt is tudják, hogy neves jazz zenészekkel spoken word lemezt készített, sőt nagy baseball rajongó volt, olyannyira, hogy a maga szórakoztatására játkosokat és csapatokat talált ki. De ki hallott arról, hogy a szavak mellett az ecsettel is jól bánt?

Kerouac festményei az észak-olaszországi Museo Maga-ban.
 
Az író festményeiből 2017-ben nyílt kiállítás az észak-olaszországi Museo Maga-ban, melyen egy közel 80 darabból álló kollekciót állítottak ki. A kiállításon látható legkorábbi képe egy önarckép volt, amit kilencévesen vetett papírra. Ebből is látszik, hogy Kerouac festészetében kiemelt szerepet játszottak a portrék. A Giovanni Montini bíborosról, a későbbi VI. Pál pápáról készült portréja különösen figyelemre méltó. Ebben tükröződik a katolikusként nevelt, majd később a buddhizmus felé forduló Kerouac bonyolult lelkisége. De szintén izgalmas a Truman Capote portréja, akit abban az időben festette meg, amikor az már nyilvánosan és keményen bírálta az Útont. Sandrina Bandera, a kiállítás kurátora és a tárlat katalógusának szerkesztője, mely a milánói Skira Kiadó gondozásában jelent meg Kerouac: Beat Painting címen, a Capote portrét „dinamikus, szinte erőszakos minőségnek" nevezi.
 

Alkotás közben Kerouac szigorú szabályokat fektetett le, és bonyolult rendszereket alakított ki. Képei túlmutatnak azon, minthogy csupán vizuális művészete és verbális művészete közötti kapcsolat miatt legyenek érdekesek. Sajnos a tárlat már több mint egy éve bezárt, így aki meg szeretné ismerni az író képeit, az már csak a Skira kiadványából teheti meg ezt.
 

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634791911
Megjelenés: 2019-02-22
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634791867
Megjelenés: 2018-11-22

Jack KEROUAC

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Első önarcképét kilencévesen készítette – A portréfestő író: Kerouac.