Képregénykönyvtár nyílik egy budapesti kávézóban

A kilencedik művészetnek is nevezett képregénynek nyílik könyvtár a Budapesti Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben december 13-án – adta hírül a hvg.hu.

Magyarország első képregénykönyvtárát a kávézóban azért is hozzák létre, hogy bemutassák a médium sokféleségét, illetve elérhetővé tegyék a különböző stílusú, műfajú képregényeket. Cél az is, hogy a fősodorbeli ábrázolásmódok és témák mellett a kifejezésmódok és történetek sokszínűségét is megmutassák azoknak, akik esetleg eddig nem olvastak képregényt.

A KépregényKönyvtár közösségi, tehát magánemberek saját köteteit és kiadók felajánlásait tartják a polcokon. A képregényeket helyben lehet majd olvasni, kölcsönzésre nem lesz lehetőség.

A közösségi jelleghez az is hozzátartozik, hogy a szervezők várják a kiadók és magánemberek felajánlásait – a képregények akár rövid időre is bent tarthatók. Különösen várják azokat a címeket, amikből kevés példány található az országban, hiszen így mások is hozzáférhetnek majd a ritka kiadányokhoz.

A megnyitóra december 13-án csütörtökön 19:00-kor fog sor kerülni. A eseményt a Facebookon itt találjátok.

 

mindennapkonyv.hu / hvg.hu


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634974819
Megjelenés: 2019-03-05
méret: 235 mm x 155 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155699146
Megjelenés: 2018-10-26
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632934198
Megjelenés: 2018-04-17
méret: 210 mm x 15 mm x 280 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Közösségi Képregénykönyvtár nyílik december 13-án a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben.