„Sokáig elég nagy volt a hallgatás Mándy körül” – Interjú Darvasi Ferenccel

Szinte mindenki találkozott már Mándy Iván műveivel, csak a legtöbben nem tudnak róla. A magyar gyerekek számára ő teremtette meg Robin Hood figuráját, ő írta a mai napig népszerű Csutak történeteket, sőt a Régi idők focija c. film is az ő szövege alapján készült. Idén ünnepeljük születésének 100. évfordulóját, ez alkalomból Darvasi Ferenc, Mándy-kutatóval beszélgettünk.

Mándy centenárium van: január 6-áig tekinthető meg a róla szóló kiállítás a PIM-ben, nemrég konferenciát rendeztek róla, a szerkesztésedben megjelent tőle egy novella válogatás és egy vaskos kötetben a levelezése is. Mintha felélénkült volna az érdeklődés iránta, pedig az utóbbi években egyre kevesebbet beszéltünk róla és jobbára csak fiataloknak szóló könyveivel volt jelen. Beszélhetünk Mándy reneszánszról?

Közben megjelent a Móránál a Robin Hood, valamint a négy Csutak-könyv is, és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság konferenciakötete is napvilágot látott Séta közben. Tanulmányok Mándy Ivánról címmel Bengi László és Vörös István szerkesztésében. És éppen a napokban tartottak egy másik Mándy-konferenciát, a 2000 folyóirat és két egyetem (Pázmány, Károli) szervezésében, a tervek szerint ez utóbbinak az előadásaiból is készül majd könyv. Van most tehát bőven esemény a szerző körül, az igazi kérdés azonban az, hogy mi történik a centenárium után, a következő években, évtizedekben, lesz-e ennek a mostani nekibuzdulásnak folytatása, következménye – akkor dől majd el, valódi Mándy-reneszánszról van-e szó. És hát az egy dolog, hogy a kiadók, folyóiratok, egyetemek most foglalkoznak az íróval, de legalább ilyen fontos, hogy az olvasók hogyan viszonyulnak ezekhez az új, könyvekben is mérhető fejleményekhez. Ez utóbbi felméréséhez még kell egy kis idő.

 

Novellái saját korában, gyerekkorában gyökereznek. Véleményed szerint mi az, ami ma is aktuálissá teszi írásait?

Igen, mint szinte minden jelentős szerzőnek, Mándynak az írói élményvilága is a gyerekkorban gyökerezik. Például abban a folyamatos bizonytalanságban, hogy lakásról lakásra költöztek, és hol egészen jól éltek, hol meg még arra sem futotta, hogy bebútorozzák azt a lakást, ahol egyébként is csak egyfajta kegyelemből – a gondnok jóindulatából, ingyen – élhettek. 

Aktualitáson azt is érthetjük, hogy egy élethelyzet, ami nála megjelenik, visszaköszön a jelenben. Azt hiszem, ilyen értelemben nem túlzás azt mondani, hogy az Előadók, társszerzők világa a mából is ismerős lehet, hiszen a hátterében az húzódik meg, hogy a kultúrában dolgozók lehetőségei hogyan szűkültek le végletesen. Akit a tematikus szempontok vezérelnek az olvasásnál, és szereti a mozik, focicsapatok, kávéházak, a két világháború közti Budapest, vagy úgy egyáltalán a főváros világát, biztosan rátalálnak újra meg újra Mándyra.

Az ilyen tematikus szempontoknál lényegesebb, hogy Mándy úgy tud sűríteni, elhallgatni a szövegeiben, olyan elsőrangúak a párbeszédei, a (rövid)mondatai, hogy ezekben abszolút a kortárs próza előfutárának tekinthető, és ezért van az, hogy egy mai novellákon és regényeken edzett olvasó számára sem idegen, nehezen követhető vagy poros.

 


Sándor Pál Régi idők focija című 1973-as filmszatírája Mándy Iván A pálya szélén című műve nyomán készült.

 

Halála után kisebb vita is kibontakozott írásai körül. Margócsy István kismesternek nevezte, mások ellenben védelmükbe vették. Hogy látod, mennyiben változott a kilencvenes évek óta ez az ellentmondásos megítélés? Van-e érdemi szakmai beszéd, és van-e konszenzus?

Kibontakozott egy kisebb vita, de még jobb lett volna, ha jelentősebb az a vita, több hozzászólóval. Sajnos azonban mind Margócsy, mind Kornis Mihály írására csak egy-egy reakció érkezett. Igazán érdemi vita nem bontakozott ki – pedig az ilyesmi mindig előrevivő egy-egy életművet tekintve, segíthet felülbírálni közhelyeket, félreértéseket, előítéleteket, megcsontosodott értékítéleteket. Mándy 1995-ös halála, és az azt követő Holmi-emlékszám (1996/4), valamint a Nap kiadó által megjelentetett A pálya szélén. In memoriam Mándy Iván (1997) című könyv után sokáig elég nagy volt a hallgatás Mándy körül, leszámítva Hózsa Éva A novella új neve című monográfiáját (2003). Viszont végre-végre van érdemi szakmai beszéd, amit a tavalyi és idei Mándy-konferencia is bizonyít, melyeken az életmű sok szegmense reflektorfénybe került, olyanok is, melyek korábban nem igazán (pl. Mándy Robin Hoodja vagy az úgynevezett Vera-novellái, illetve a lehetséges világirodalmi kapcsolódási pontok). A kritikai jellegű hangok elcsitultak, az értelmező munka került előtérbe (újra).

 

Óriási munkát végeztél és végzel Mándy körül, már több vele kapcsolatos kötet (Köztünk vagy. Beszélgetések Mándy Ivánról, Ciklon, Szeretve tisztelt Főcsatár. Mándy Iván válogatott levelezése) látott napvilágot a te gondozásodban. Hogy és mikor találkoztál a művészetével? Mi teszi számodra ennyire fontos alkotóvá őt?

17 éves voltam, amikor meghalt, soha nem találkoztam vele személyesen. Hiába jártam magyar szakra, ott nem kellett olvasni. Már 30 körül lehettem, amikor a kezembe került A pálya szélén, majd gyorsan utána a Fabulya feleségei és az Előadók, társszerzők – ezek a könyvek sok mindent eldöntöttek, annyira erős hatást gyakoroltak rám. Innentől már egyértelmű volt, hogy valamilyen módon foglalkoznom „kell” Mándyval. Minél nagyobb szeletét ismertem meg az életműnek, ez az érzés annál erősebb lett.

Azt viszont már nehezebben tudnám pontosan megfogalmazni, hogy egészen konkrétan mi teszi számomra igazán fontossá. Mondhatnám, hogy szeretem, ahogy az élet egésze, a komikus és a tragikus dolgok egymás mellett jelennek meg nála, hogy egyszerre ott van a kísértetiesség és a humor, a kegyetlenség és az elegancia, a távolságtartás és az érzelmek, az élő és az élettelen, a valóság, a képzelet és az álom egy szintre helyezve, egymásba folyatva. És folytathatnám azzal, hogy zseniálisak a hasonlatai, a névválasztásai, ahogy ismeri az ember sötét oldalát, vagy azt, hogy mi mindent takargatunk, fedünk el, vagy hogy mennyire nem szájbarágósak az írásai, mennyire nem címkézget, mennyire finom utalásai vannak… És ezek így külön-külön igazak is, de valójában talán rossz is volna, ha az ember pontosan meg tudná határozni, hogy egy prózavilágot miért kedvel annyira.

 

Mi az, amit csak Mándy tudott? Mi az, amit tőle tanult a magyar irodalom?

Ez vissza-visszatérő kérdés volt a Köztünk vagy című kötetben is, ezért most inkább onnan idéznék egy-két meginterjúvolt személyt. Márton László szerint például Mándy hozta be a magyar novellisztikába azt a jobb híján filmesnek nevezhető vágástechnikát, ami azóta is él irodalmunkban. A mozit és a focit mint témát gyakorlatilag az ő szövegei legitimálták a magyar prózában, mondta róla Vári György. Tarján Tamás a dialógustechnikájának a takarékosságát emelte ki. Vörös István pedig a Mi az, öreg?-et említette meg, mint olyan apa- és anyakönyvet, ami nélkül nem lenne vagy másmilyen lenne Esterházy Harmonia Cælestise és Györe Balázs Halottak apja című könyve is.

 

Milyen szempontokat vettél figyelembe, amikor a Ciklon című kötetet szerkesztetted? Volt-e olyan szöveg, amit szerettél volna még beletenni, de terjedelmi vagy egyéb okból nem fért be a kötetbe?

Első olvasásra több mint 40 szöveget választottam ki, melyek közül bármelyik bekerülhetett volna a kötetbe. Eztán, második körben kezdődött a valódi szelekció és szerkesztés. Szerettem volna minden jelentősebb pályaszakaszból beválogatni legalább egy-egy írást, kerülni a Mándyhoz kötődő sztereotípiák (foci, mozi, kávéház, Budapest) túltengését. Mint ahogy azt is szerettem volna, természetesen, hogy legyen íve a kötetnek. De ezt nem kellett nagyon akarni, mert az egymást keletkezésük sorrendjében követő szövegek maguk is kirajzolnak egy ívet: egyre személyesebbek az idő előrehaladtával, illetve a zártabb novellaformától a nyitottabbig jutnak el.

A kiadó csak egy nagyjábóli terjedelmi korlátot állított fel, beletehettünk volna több novellát is a könyvbe. Erősen gondolkodtam még például az Arcok és árnyak, a Napozás közben és az Előadó mondja… című írásokon, de végül egyik sem került be. És kimaradtak olyan klasszikusok is, mint a Fagylaltosok, Kabinszúnyogok, Isten, Saki, Diákszerelem, Zoro halála – más talán betette volna mindezeket, az én ízlésem szerint azonban a kötetben lévő novellák erősebbek ezeknél.

 

Mándy Iván / Fotó: Csigó László

 

Mándy inkább telefonált, mint levelet írt, barátaival személyesen találkozott törzshelyén, mégis több mint négyszáz oldalon közöltél leveleket a hagyatékból. Kiktől és milyen írásokat találunk a válogatott levelei között? Mennyiben különbözik az író és a levélíró Mándy? Mennyire árnyalják a levelek azt a képet, amit a magánéletről tudunk?

Jóval több a szakmai levél (ebbe beleértem például a műfordítókkal, kiadókkal, irodalmi programok szervezőivel, hangjátékokat készítő rádiósokkal való levélváltást is), mint a civil, ami árnyalja azt a képet, hogy Mándy jobban érezte volna magát úgymond az irodalmon kívül, mint belül, és a magatartása olyannyira civil magatartás lett volna. Írók, költők, irodalomtörténészek, műfordítók, szerkesztők, filmesek, színészek, képzőművészek egyaránt felbukkannak a levelezők közt. Ottlik Géza, Lengyel Balázs, Nádas Péter, Nemes Nagy Ágnes, Rába György, Lakatos István, Csorba Győző, Tóth Judit, Balassa Péter, Vargha Kálmán, John Batki, Réz Pál, Szederkényi Ervin, Tüskés Tibor, Elek Judit, Gálvölgyi János, Garas Dezső, Gross Arnold. 

Különbözik is meg nem is az író és levélíró Mándy. Néha mintha a levelek maguk is kis novellakezdemények lennének: például olykor párbeszédeket alkalmaz bennük egy-egy történés leírására. Nagyon jó a humora a leveleiben és a novelláiban is. A levelekre jellemző az anekdotázás, miközben a prózaírásban próbálta kerülni ezt Mándy. Saját bevallása szerint épp azért sem sikerült megírnia a második világháború alatti sporttudósító időszakát (pedig egyébként majdnem minden megírt, amit szeretett volna), mert mindig csak anekdotaszerűen tudta gondolatban felfűzni – és az ilyesfajta szerkesztésmód egyáltalán nem érdekelte, sőt taszította.

Úgy gondolom, mind ez idáig elég keveset tudtunk Mándy magánéletéről, és amit mondjuk lehetett tudni erről, az is megkophatott a halála óta eltelt 23 évben. A levelekből kiderül, mennyire idegenkedett a felmenőitől, a Mándy- és az Alfay-ágtól – és ezzel ellentétben mennyire kedvelte felesége, dr. Simon Judit családját. A feleségének írott tizenöt darab, 1972-es leveléből fény derül a házaspár bensőséges viszonyára, miközben az író hétköznapjaiba is beavatnak ezek a küldemények: kávéházakról, film- és színházi élményeiről olvashatunk, nemkülönben az alkotói munkamódszeréréről. Egy korábbi barátnőjétől, Tóth Judittól is közlünk 27 képeslapot – valószínűleg már önmagában az a tény is elfelejtődött, hogy az azóta Franciaországban élő költőnő volt Mándy barátnője a ’60-as évek elején. Vagy szépen kirajzolódik az is, hogy Mándy rendszeresen a Balatonra, Boglárra, egészen pontosan a Szabadság-üdülőtelepre járt nyaralni – és hogy az itteni élmények milyen novellák írására inspirálták. És a példák sora még folytatható volna…

 

Ha csak három novellát mondhatnál tőle, amit mindenképpen olvassunk el, akkor melyeket javasolnád?

A személyes ízlésem a Könnyező fák, az Előadó érkezik és a Ciklon felé húz. De ha sok irodalomtörténészt megkérdeznénk ugyanerről, a legtöbb szavazatot szerintem a Kulikabát, az Egyérintő és a Lány az uszodából kapná. Az idén megjelent Huszadik századi magyar novellák válogatója, Szilágyi Zsófia például az Egyérintőt tette be Mándytól az antológiába, és nehéz volna vitatkozni a döntésével.

 

Mik a terveitek a kiadóval? Számíthatunk más Mándy művekre a jövőben?

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, a Móránál jövőre kijön az Arnold, a bálnavadász és A locsolókocsi. Mint korábban említettem, a 2000, a Károli és a Pázmány által közösen tartott Mándy-konferencia anyagából is lesz kötet. A Napkút kiadó is tervez egy Mándy-kiadványt a Hang–Kép–Írás sorozatába (melyben eddig többek között Gion Nándor, Lázár Ervin, Mészöly Miklós és Orbán Ottó szerepelt), kéziratokkal, fotókkal, levelekkel, hanganyagokkal. Ezek mellett természetesen jó volna, ha előbb-utóbb az olyan emblematikus Mándy-művek is megjelennének újra, mint a Mi az, öreg? vagy a Magukra maradtak.

 

Hományi Péter


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437577
Megjelenés: 2018-10-04
méret: 124 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437584
Megjelenés: 2018-10-04
méret: 124 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631363210
Megjelenés: 2015-09-29
méret: 197 mm x 130 mm

Mándy Iván

Tovább

Darvasi Ferenc

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2019-05-17 11:39:24

A kilencvenes évek Bibliája – James Redfield: A mennyei prófécia

Tovább
HÍREK
2019-11-21 22:17:45

Megjelent a JCDecaux „Álljon meg egy novellára!” című novelláskötete

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-23 09:35:57

8. nap otthon – Paul Hollywood: Kenyér – Reggelire, ebédre, vacsorára

Tovább

„Mándy [...] egy mai novellákon és regényeken edzett olvasó számára sem idegen” – Darvasi Ferenccel Mándy Ivánról beszélgettünk.