Indul a Lázár-napló! – Bíró Szabolcs középkorijárvány-híradója

Április 20-án jelenik meg Bíró Szabolcs legújabb, Lázár evangéliuma című középkorijárvány-regénye az Athenaeum Kiadó gondozásában. Az író ötrészes videósorozatot készített a történelmi horrorhoz, amely abból az alapötletből építkezik, hogy milyen lett volna, ha 1348-ban a pestis helyett élőholtak özönlik el Európát – és persze a Magyar Királyságot. A Lázár-napló első része április 2-án 18 órakor kerül fel az Athenaeum Kiadó Facebook oldalára.

A szerző tizenkét éve kezdett foglalkozni a magyar középkorral, azóta kutatja autodidakta módon elsősorban a XIV. századot, amelyet az Anjouk című, nagy sikerű regénysorozatában dolgoz fel (legfrissebb része a Királyok éneke, a sorban a hatodik). A Lázár evangéliuma egyik különlegessége, hogy egy erősen autentikus középkori valóságra építi fel a vad fikciót, és hőseinek főleg az Anjouk-sorozat szereplőit teszi meg.

 

 

Az ötrészes videósorozatban Bíró Szabolcs történelemről és fikcióról egyaránt mesél: az első két részben a történelem első biológiaifegyver-bevetéséről, illetve Magyarországról az Anjou-kori pestisjárvány idején; a maradék három epizódban már konkrétan új regénye érdekességeiről árul majd el ezt-azt. A videók az Athenaeum Kiadó közösségi oldalán, illetve Bíró Szabolcs YouTube-csatornáján lesznek megtekinthetők.

A Lázár evangéliuma előrendelhető ezen a linken.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937618
Megjelenés: 2022-11-02
méret: 125 mm x 36 mm x 200 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635430130
Megjelenés: 2020-04-20
méret: 200 mm x 125 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938813
Megjelenés: 2019-06-07
méret: 207 mm x 132 mm x 42 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632936581
Megjelenés: 2017-10-31
méret: 125 mm x 200 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632935454
Megjelenés: 2016-05-31
méret: 200 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632934624
Megjelenés: 2015-10-08
méret: 205 mm x 130 mm x 36 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632932378
Megjelenés: 2015-03-27
méret: 125 mm x 200 mm

Bíró Szabolcs

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2020-04-02 09:38:44

Nyilvánosak az Év Gyerekkönyve Díj 2020-as jelöltlistái

Tovább
HÍREK
2023-02-09 19:18:05

Jane Austen - Emma

Tovább

A Lázár-napló első része április 2-án 18 órakor kerül fel az Athenaeum Kiadó Facebook oldalára.