Kezdődik a 15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál

Május 8 és 12 között a Magyar Képregény Szövetség 15. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét, a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. A jubileumi alkalomból öt különböző helyszínen, öt napon át ünnepelhetjük a képregényeket.

A rendkívül színes program keretében kiállításokon és kerekasztal beszélgetéseken vehetünk részt, május 12-én egész napos vásárra kerül sor, ráadásul három nemzetközi képregényegyéniség is érkezik a fővárosi fesztiválra, akikkel pódiumbeszélgetés keretében találkozhat a közönség.

Jean-Pierre Pécau 1980-ban eldöntötte, hogy a szerepjátéknak fog élni, és azóta világokat épít kalandkönyvben, képregényben, sorozatban. Nicolas Mahlerből folyik az irónia és a humor, akár az osztrák Marabunak is nevezhetjük. Nicolas máris kifejezte abbéli tetszését, hogy létezik olyan színű fagylalt, mint amilyen színű a fesztiválra magyarul megjelenő kötetének borítója. Vittorio Giardino pedig az egyik legjobb képregényes megfigyelő: részletgazdag rajzaiban minden apróság érdekes — több évtized rajzolói tapasztalatát hozza.

 


A Panelba rejtett világ című kiállítás plakátja.

 

Programok:

 

május 8. szerda, 19:00 Restro Puskin
Panelba rejtett világ – Képregénykiállítás 2018 díjnyertes magyar képregényalkotóinak munkáiból

 

Május 9. 19:00 KépregényKönyvtár
Top 10 Szuperhősnő – A Roboraptor Képregény rovatának kerekasztal beszélgetése

 

Május 10. 18:00 Klauzál13 Galéria
László Márk Nagyon Rossz álmok című kiállításának megnyitója

Május 10. 18:00

Vittorio Giardino közönségtalálkozó és dedikálás az Olasz Kultúrintézetben

 

Május 11. 17:00 Bem Mozi
ViTa-est – Jodorowsky 90
Művész vagy kattant zseni – Az idén 90 éves Alejandro Jodorowskyról beszélgetünk, a soha el nem készült Dűnétől az Incalon át a Metabáróig. A Próza Nostrával közös program.
20:00 filmvetítés

 

Május 11.
12:00 Francia Intézet
Jean-Pierre Pécau francia képregényszerzővel Bayer Antal beszélget.
Francia Intézet, 1. em., színházterem
13:00-13:30: Jean-Pierre Pécau és Farkas Lajos dedikál
Francia Intézet, földszint, Latitudes Könyvesbolt

 

Május 12. 10:00-18:00 Dürer Kert
Egész napos programok és vásár.

 

Bővebb információ itt.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634700906
Megjelenés: 2019-05-22
méret: 195 mm x 260 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632785738
Megjelenés: 2019-02-20
méret: 203 mm x 266 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631364743
Megjelenés: 2017-12-08
méret: 165 mm x 235 mm
tovább ►
ISBN: 9789633100493
Megjelenés: 2011-05-03
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm

Jodorowsky - Moebius

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2019-07-25 18:12:38

Varázslatos irodalom – Kvíz a mágia világából

Tovább
HÍREK
2019-08-02 10:51:31

Fehérorosz szerző dokumentumregénye az élen – A Líra Csoport könyvesboltjainak júliusi sikerlistája

Tovább
MINDENNAPI
2019-08-04 11:24:39

Irodalom és betegség – Kvíz

Tovább

Nemzetközi sztárok részvételével rendezik meg a héten a Képregényfesztivált.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem