Hazudj! – Novellapályázatot írt ki a Menő Könyvek

Légy te is hazudós! címmel novellapályázatot hirdet a Menő Könyvek. A főként kamaszoknak, fiatal felnőtteknek szóló könyveket publikáló kiadó munkatársai olyan szövegeket várnak, melyben a szerző kamasz szemszögből ábrázolja a hazugság témáját. Az írásokat legkésőbb április 1-ig küldhetitek el!

A kiadó a pályázatot az áprilisban megjelenő Hazudós című antológia kapcsán hirdeti meg, amelyben neves magyar szerzők novellái lesznek olvashatók, azonban azzal párhuzamosan a pályázatra beérkező írásokból e-könyvet jelentetnek meg. A két könyvet a Nemzetközi Könyvfesztiválon együtt mutatják be. Ezen az eseményen kerül sor a pályázat eredményhirdetésére is.

A kiírásban a beküldendő szöveggel kapcsolatban a következőket írják:

„Kamaszként az egyik legnagyobb feladat megtalálni a saját stílusunkat, barátainkat, ízlésünket, és elfogadni magunkat. Persze a keresésben folyton határokat feszegetünk, lépünk át. Épp ezért gyakran belecsúszunk hol kegyes, hol kegyetlen hazugságokba, füllentésekbe, csúsztatásokba, amikből rengeteg kavarás és kalamajka lehet. Ezek lehetnek nagyon vicces helyzetek is, nem csupa árulás és véres, sorsfordító tragédia. Számtalan forgatókönyv létezhet: komikus bénázás, de pityergős elbaltázás is, csak rajtad áll, hogyan írod meg!”

A pályaművek legfeljebb 30.000 leütés hosszúak lehetnek, és a kiadó e-mail címére kell beküldeni legkésőbb április 1-je éjfélig.

A teljes kiírást itt találjátok.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034766
Megjelenés: 2018-02-12
méret: 193 mm x 127 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034834
Megjelenés: 2017-10-16
méret: 183 mm x 124 mm x 15 mm
tovább ►
ISBN: 9789634033462
Megjelenés: 2017-02-08
méret: 183 mm x 124 mm x 17 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Légy te is hazudós! címmel novellapályázatot hirdet a Menő Könyvek.