Harry Potter rajongók miatt vannak bajban a baglyok?

A Harry Potter-könyvek és filmek, különösen Hedvig, az ifjú varázslótanonc hóbaglya iránti rajongás komolyan fenyegeti a vadon élő baglyokat az ázsiai országokban, ahol az elmúlt évtizedben jelentősen fellendült a ragadozó madarak illegális kereskedelme.

Az Oxford Brookes Egyetemen dolgozó Vincent Nijman és Anna Nekaris szerint, míg az első Harry Potter-film 2001-es megjelenésekor még csupán néhány száz baglyot adtak el az indonéziai madárpiacokon, addig ez a szám 2016-ra már több mint 13 ezerre nőtt.
Az állatok ára átszámítva 10-30 dollár között mozog, amelyet a középosztálybeli családok többsége megengedhet magának  írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
A madarak iránti kereslet megnövekedése azért különösen aggasztó, mert az eladásra kínált példányok szinte mindegyikét a vadonból fogják be.
“A baglyok háziállatként tartásának népszerűsége olyan méreteket öltött mára Indonéziában, hogy veszélyeztetheti a kisebb populációjú fajokat”  húzták alá a szakemberek a Global Ecology and Conservation című folyóirat aktuális számában közölt tanulmányukban.
A kutatók szerint a baglyoknak fel kellene kerülniük az indonéziai védett madarak listájára, mert mint hangsúlyozták, bár aranyosan mutatnak a piacon, általában hamar elpusztulnak, ha kiszakítják őket természetes élőhelyükről.
Indonézián kívül számos más országban is jelentősen megnőtt a baglyok iránti kereslet az elmúlt évtizedekben, amit ugyancsak a Harry Potter-könyvek és filmek népszerűségével magyaráznak.
A Harry Potter-jelenség és a baglyok iránti kereslet megnövekedése közötti kapcsolatot ugyan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de sok a közvetett bizonyíték. A baglyokat hajdanán burung hantunak hívták maláj nyelven, ma már azonban burung Harry Potter, vagyis Harry Potter-madarakként emlegetik őket.
Maga J. K. Rowling is elítéli, hogy a baglyokat háziállatként tartsák, és ennek hangot is adott az első Harry Potter-film nagy-britanniai megjelenését követően, amikor a helyi madármenhelyek arról számoltak be, hogy jelentősen megnőtt a magára hagyott “házi baglyok” száma a szigetországban.
A természetvédők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy Indiában gyakran feláldozzák a baglyokat, mert gyógyító hatást tulajdonítanak nekik.

FORRÁS: MTI


J. K. Rowling

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Harry Potter hóbaglya iránti rajongás veszélybe sodorhatja a vadon élő baglyokat