Három tucat kérdés elég a szerelemhez? – Olvass bele a 36 kérdés, amitől rád kattantam című regénybe

Hildy és Paul egy pszichológiai kísérletre jelentkeznek. A kísérlet vezetői arra a kérdésre keresik a választ, hogy vajon 36 kérdés elegendő-e a szerelemhez. A könyv rengeteg humorral mondja el ennek a hol személyes, hol online beszélgetésnek a történetét. Nálunk most a 7., a 8. és a 9. kérdés nyomán kialakult csevegést olvashatjátok.

7. kérdés

HILDY: Miért nem én kérdezek most? Nem akarok a művészi foglalatoskodásodban akadályozni – főleg mivel sokkal fogékonyabb vagy, amikor rajzolsz... Amúgy az ki lenne?

PAUL: Te, kilencvenévesen.

HILDY: Nem is. Ha valaki, hát akkor inkább a mostani énem.

PAUL: Nos, a plasztikai sebészet folyamatosan fejlődik.

HILDY: Nem hiszek a plasztikáztatásban.

PAUL: Talán most még nem.

HILDY: Sosem fogok. A szépség nemcsak a fiatalságról szól. Hanem...

PAUL: Ja. Majd akkor beszéljünk, amikor a bájos pofid úgy kezd kinézni, mint a marhabőr tatyód.

HILDY: Kezdem úgy érezni, hogy a te világodban csak a külső és a pénz számít.

PAUL: Az én világomban. Míg a tiédben – hadd tippeljek – a spirituális értékek számítanak igazán.

HILDY: Többek között.

PAUL: Nos, szerencsés vagy. Őszintén szólva nekem nincs időm arra a baromságra. Erről jut eszembe: ha akarsz, akkor most kérdezz, különben megteszem én.

HILDY: Nem érzem jogosnak, hogy tiéd az utolsó szó ebben a témában. Úgy hangzik a szádból, mintha valami elkényeztetett gyerek volnék, akinek soha nem kellett...

PAUL: Oké. Én kérdezek.

HILDY: Nem. Én.

PAUL: Akkor nosza.

HILDY: (sóhajt)

PAUL: Van valami titkos megérzésed...

HILDY: Nem, én jövök. Van valami titkos megérzésed arról, hogyan fogsz meghalni?

PAUL: Igen. Mielőtt lenne lehetőségem megőrizni azt a harmincéves testet.

HILDY: Kezdesz nagyon fárasztó lenni.

PAUL: Komolyan mondom. Az öregség nem nekem való. Fiatalon halok meg.

HILDY: Nos, akkor ehhez mit szólsz? Ahogy te azt hiszed, majd idővel úgyis megtörök és plasztikáztatok, én is azt hiszem, hogy azért mondod ezt, mert fiatal vagy. Talán ha tudnád, milyen lenne megöregedni, másképp gondolnád. Talán kiderül, hogy élvezed a bölcsességet, amely...

PAUL: Nézd. A kérdésre válaszoltam. Ejtsük a dolgot.

HILDY: Milyen zsémbes vagy már.

HILDY: Rendben... Hogyan fogok meghalni... Tyű. Ha belegondolsz, nagyon borzalmas kérdés. Néhány ember számára kifejezetten felkavaró lehet. Mi van akkor, ha valamelyik résztvevő rákos, vagy valamilyen kórságra hajlamos? Hát ez elég...

PAUL: Nekem nincs ilyesmim. Neked?

HILDY: Nincs.

PAUL: Oké. Akkor elég a tízperces bevezetésből. Válaszolj.

HILDY: Egyedül.

PAUL: Mi?

HILDY: Szerintem egyedül fogok meghalni.

PAUL: Ja. És? Mindenki egyedül hal meg. Legalábbis így mondják.

HILDY: Nem, úgy értem, hogy egy fűtetlen, alagsori lakásban, egy rakás koszos macskával, akik a felfúvódott testemen taposnak. Erre a fajta egyedüllétre gondolok.

PAUL: Okés. Szerintem valószínűbb, hogy te leszel a következő Nelson Mandela. Különben is: egy rakás koszos macska tapos rajtad, nem vagy egyedül.

HILDY: Nagyon vicces.

PAUL: Nézd! Látod, mennyire szeretnek? Nem is rajtad taposnak, hanem ölelgetnek.

HILDY: (nevet) Jó rajz. Tetszik a falábú macsek.

PAUL: Ja. Szegény kis Tripod. Szar lehet neki. Ráadásul súlyos heroinfüggő, ezért lógnak ezek a zsinórok az ép lábán.

HILDY: Ez borzalmas.

PAUL: Na igen, hamarosan ő is feldobja a mancsát. A szottyadt bőrű öreglány szeretete ellenére – akit amúgy ő gyönyörűnek látott – sem volt képes legyőzni a démonait... Szerintem te olyan vagy, aki csípi a reménytelen eseteket.

HILDY: És ironikus módon mégis magányos.

PAUL: Ja... magányos... vagy... Lefogadom, hogy ha tíz percet késnél a vacsoráról, a szüleid őrjöngve hívnák a rendőrséget meg minden.

HILDY: Na és? Mi van, ha igen? Nem mostanról beszélünk. Hanem a jövőről! Amikor öreg leszek. Valószínűleg addigra meghalnak.

PAUL: Szép.

HILDY: Nem azt mondom, hogy ezt akarom. Csak ez az igazság. Valószínűleg nem fognak élni.

PAUL: És? Majd más valaki átveszi a helyüket.

HILDY: Honnan tudod?

PAUL: Csak. Mert nyilvánvaló. Nem kell hozzá zseninek lenni. Addigra úgyis férjhez mész valami ügyvédhez vagy orvoshoz.

HILDY: Mintha egy gazdag pasira volna szükségem, hogy gondomat viselje.

PAUL: Oké. Rendben. Akkor egy éhező művészhez mész hozzá, aki egyben a lelki társad is, és aki majd otthon marad a három, tökéletes gyereketekkel. Ez így jobb?

HILDY: A házasság nem nekem való.

PAUL: Hát persze.

HILDY: Teljesen torz a rólam alkotott képed. És különben is, a házasság nem minden, az csak egy...

PAUL: Rendben. Akkor nincs férj. Megmarad az összes barátod a munkahelyedről, a könyvklubból, a jógáról, a csajos bulikból, a kézműves körből, a Mentsük meg a mókusokatból...

HILDY: Mentsük meg a mókusokat? Te meg miről beszélsz?

PAUL: Tökmindegy. Nem számít. Nem leszel egyedül. Lehet, hogy zakkant leszel, de biztosan nem magányos.

HILDY: Ha nem tudnám, hogy sértegetni próbálsz, akkor azt gondolnám, azért mondod mindezt, hogy befogjam végre.

PAUL: Úgy érted, „hiábavaló kísérletet” teszek arra, hogy befogd végre.

PAUL: Ó. Hékás. El sem hiszem, hogy működött.

HILDY: Mindig is rettegtem attól, hogy egyedül végzem.

PAUL: Nem tudok lépést tartani a hangulatingadozásaiddal.

HILDY: És nemcsak attól, hogy egyedül leszek, hanem hogy a saját hibámból. Gondolom, ez a valódi félelmem.

PAUL: A te hibádból? Hogyan? Tervezel valamiféle kiborulást, amikor majd jól eltaszítasz mindenkit magadtól, vagy mi?

HILDY: Komolyan beszélek.

PAUL: Oké. Akkor hogyan?

PAUL: Nézd. Te vagy, aki felhozta a dolgot, nem én.

HILDY: Magányosan végzem, mert elidegenítem magamtól azokat, akik törődnek velem. Még a három tökéletes gyerekemet is, mármint, ha eljutok egyáltalán odáig, amit komolyan kétlek, tekintve a dolgok mostani állását.

PAUL: Hűha. Te tényleg félsz ettől. Mindjárt adok az egyik cicának egy doboz zsepit. Ők majd gondodat viselik.

PAUL: Hagyd abba, kérlek.

HILDY: Már befejeztem.

PAUL: Nem éppen.

HILDY: De igen. Látod? Nincs több könny. Abbahagytam.

PAUL: Nem olyannak tűntél, mint aki a kabátujjába törli az orrát.

HILDY: Ne nevettess, különben újra meg kell tennem.

PAUL: Undi. Megtennéd, hogy abbahagyod? Befejezted?

HILDY: (nevet)

PAUL: Majd szólj, mikor nyithatom ki a szemem.

HILDY: Végeztem.

PAUL: Hál’ Isten.

HILDY: Hát ez nagyon kínos volt. Elfelejtettem enni. Néha, amikor éhes vagyok, egy kicsit, tudod, érzelgős leszek, utána meg nem tudok enni, mert érzelgős vagyok. Ördögi

kör. De fú... Bocsi. Sírás meg minden. Ennél nincs lejjebb. Magamat is megleptem.

PAUL: Nos, igen, én is sírnék, ha azt hinném, hogy egy fűtetlen alagsori lakásban végzem egy csomó macskával. Ámbátor én akkor sem törölném az orromat a kabátomba.

HILDY: Látod, hát ez az. Soha nem tudhatod, mit teszel egy helyzetben, amíg nem kerülsz bele. És különben is, ez az egész a te hibád. Nem kellett volna említened, hogy a macska is meghal. Valószínűleg ez akasztott ki.

PAUL: Ez nem fog megtörténni. Ígérem. Itt a számom. Hívj azonnal, ha úgy látod, valamelyik cicád gyengélkedik, és rögtön ott termek.

HILDY: Megígéred?

PAUL: Igen.

HILDY: Nem félsz, hogy ki fogom használni? Lehet, hogy végül naponta harmincszor csörgök rád. Ezt csinálják az olyanok, akik totál idegenek előtt képesek sírva fakadni.

PAUL: Nem aggódom.

HILDY: Ez nem is az igazi számod, ugye?

PAUL: Alábecsültelek.

Fiú, Téli, Hó, Füst, Lány, Fehér, Portré, Hideg

8. kérdés

HILDY: Mondj három dolgot, amiről úgy tűnik, hogy közös benned és a partneredben! Nos, ez könnyű. Vidám természet.

HILDY: Ez az első. Nevetsz!

PAUL: Rajtad, nem pedig veled.

HILDY: Kedves mosoly. Mindkettőnknek az van, bár én többször mosolygok. És zöldesbarna szem. Oké, megvan a három.

PAUL: Várjunk csak. Hogy lehet, hogy te választhattad ki mindhármat először?

HILDY: Mert te nem tetted.

PAUL: Esélyem sem volt.

HILDY: Dehogynem.

HILDY: Nem illik forgatni a szemed.

HILDY: Meg sóhajtozni sem. Amúgy miért számít?

PAUL: Mert nem szeretem, ha siettetnek.

HILDY: Oké, rendben.

PAUL: Azt hittem, bunkóság sóhajtozni.

HILDY: Csak válassz hármat, oké?

PAUL: Oké. Egy: mindketten makacsok vagyunk.

HILDY: De nem egyformán.

PAUL: Egyetértek. Te rosszabb vagy.

HILDY: Nem. Te vagy az. Egyértelműen. Nem létezik, hogy én...

PAUL: Látod? Ez is alátámasztja a véleményem.

HILDY: Nagyon eszes.

PAUL: Ami pedig a második válaszom. Mindketten okosak vagyunk.

HILDY: Elfogadom. Egyáltalán nem vagy olyan tökkelütött, mint amilyennek beállítod magad.

PAUL: És három: arcszőrzet.

HILDY: Micsoda?!

PAUL: (nevet)

HILDY: Jézusom. Ez olyasmi, amit egy gyerek tenne. És vissza is vonom. Tényleg tökkelütött vagy.

PAUL: Tetszett, ahogy a kezedet rögtön az álladhoz kaptad. Hormonbajod van, vagy mi? Nem szeretnél valamit elmondani?

HILDY: De, ami azt illeti, szeretnék. Ajánlom, hogy az egy másik koszlott macska legyen, nem pedig én!

PAUL: Bajszos a neve, de te máshogy is hívhatod.

Kék, Napszemüveg, Nő, Pool, Néz, Lány, Fekvő, Relax

9. kérdés

HILDY: Miért vagy a leghálásabb az életben?

PAUL: Tudom, mit fogsz mondani.

HILDY: Na mit?

PAUL: A szemöldökcsipeszért.

HILDY: Haha. Tévedés.

PAUL: Akkor miért?

HILDY: A családomért.

PAUL: Tudhattam volna.

HILDY: Úgy értem, azért a családért, akikkel felnőttem.

PAUL: Igen, értem. Általában ezt jelenti a „család”.

HILDY: Úgy értem, hálás vagyok azért, amikor felnőve a családom, vagyis a szüleim, uhh... Nézd. Ez nem lényeges. Nem számít.

PAUL: Hű. Végre rájöttél, hogy nem számít.

HILDY: Oké. Te mit válaszolsz?

PAUL: A csípős szószért.

HILDY: Gyerünk már! Legalább kicsit megerőltethetnéd magad.

PAUL: Ha nem tudsz főzni, nagyon hálás tudsz lenni a csípős szószért. Egy igazi modernkori csodaszer. Bármit képes csaknem ehetővé varázsolni.

HILDY: Tudod, sokkal érdekesebb, amikor őszintén válaszolsz. Az ilyen okosnak hitt riposztjaid csak gyanúsabbá tesznek, hogy valamit rejtegetsz.

PAUL: Te nem is a következő Nelson Mandela vagy, hanem a következő Dr. Phil.

HILDY: Komolyan. Miért nem hanyagolod a poénkodást? Ez olyan idétlen, hülye dolog, és alapvetően érzelmileg sem őszinte.

PAUL: Jézusmária. Már tudom, hogy miért leszek hálás. Ha majd végre befejezzük ezt az istenverte dolgot veled.

HILDY: Emlékeztetsz a bátyámra. Mindketten játsszátok a kemény legényt. A laza testtartás. Leereszkedő nevetés. Az egész ki-nem-szarja-le hozzáállás. De egyikőtök sem ilyen valójában.

PAUL: Ó. Te. Jó. Ég. Ledöbbentem. Azt hittem, nem káromkodsz.

HILDY: Láttam, milyen képet vágtál, amikor az előbb kiborultam. Te nem vagy ilyen. Valójában elég empatikus vagy.

PAUL: Na igen. Nos, ha egyvalamit megtanultam, az az, hogy ha már az elején megjátszod az együttérzőt, akkor azzal egy sokkal nagyobb érzelmi kitörést kerülhetsz el.

HILDY: Be kell ismerned, hogy belül egyáltalán nem vagy olyan kemény.

PAUL: Gyorsan! Passzold a kukát, rókázni fogok.

HILDY: Jó. Engedd csak ki. Jobban fogod magad érezni. Ami ugyanígy vonatkozik arra, amitől annyira félsz. Csak be kell ismerned.

PAUL: Jézus! El tudom képzelni, milyenek lehetnek a Facbook-posztjaid... Nézd: egy nyitott könyv vagyok. Mit akarsz tudni?

HILDY: Nagyszerű. Válaszolj a kérdésre.

HILDY: Tényleg egy nyitott könyv...

PAUL: Gondolkozom!

HILDY: Persze. Azon, hogyan úszd meg!

PAUL: A negyven dolcsin, amit a végén kapunk.

HILDY: Ha az segít...

PAUL: Oké. Idő.

HILDY: Mi? Még nem végeztünk.

PAUL: Nem. Úgy értem, az időért. Azért vagyok hálás.

HILDY: Hű. Meglepő.

PAUL: Miért?

HILDY: Nem kell olyan ellenségesnek lenned! Úgy értettem, hogy a csípős szósztól elég nagy ugrás a tágabb értelemben vett „idő”, amire a kifejezésedből ítélve gondolhattál... Ez csak annyira... éteri vagy valami ilyesmi.

PAUL: Éteriii?

HILDY: Igen.

PAUL: Az meg mi a francot jelent?

HILDY: Nem tudod, hogy mit jelent?

PAUL: Nem. Egy normális ember sem használja ezt a szót.

HILDY: Nos, én használom.

PAUL: Erről beszélek.

HILDY: Csak hogy tudd, azt jelenti: légies. Kifinomult. Könnyed.

PAUL: Ez esetben: nem. Tévedsz. Semmi éteri nincs abban, amiért hálát adok az időért. Semmi kurva kifinomultság! Egy jól meghatározható időszakért vagyok hálás.

HILDY: Hát ez akkor mégsem jobb, mint a csípős szósz.

HILDY: Csak vicceltem.

HILDY: Miért nézel rám így?

PAUL: Tizenkét perc, július harmadika, két évvel ezelőtt. Ezért vagyok hálás. Most pedig pisálnom kell. Persze, ha nem bánod.

ÜZENET APÁNAK: Ez tovább tart, mint gondoltam. Lehet, kicsit kések a vacsiról. Biztos nem tudsz este moziba jönni velünk? Gabe már nagyon várta a családi bandázást. p, H

ÜZENET XIU FRASERNEK: Hatalmas elôrelépés. Hívj a kórus után. Nem fogod elhinni

ÜZENET MAX BUDOVICNAK: Szerintem most már kész vagyok továbblépni az ölelkezésen!!!!!

ÜZENET MAX BUDOVICTÓL: Mi?! Kivel?!

HILDY: emlékszel arra a pszichós kutatásra, amire jelentkeztem?

MAX: megijesztesz... valaki éppen egy fémrudacskával bökdösi az agyad mocskos részét, vagy mi?

HILDY: nem

MAX: 1 létezô, valódi emberrôl beszélsz?

HILDY: hús & vér

MAX: Óóóó drágám mazeltov! Na mesélj még

HILDY: Az utolsó srác a világon, akivel elképzelnél. Kissé faragatlan. Semmi közös nincs bennünk & nagyon fel tud idegesíteni

MAX: Nem biztos, hogy tetszik a dolog

HILDY: Nekem sem vagy talán mégis. Nem tudom megmondani