„Nyugtalanságot akartam kelteni” – Tóth Krisztina könyvbemutatója a Margó Fesztiválon

Az Ünnepi Könyvhéttel párhuzamosan a Petőfi Irodalmi Múzeumban zajló Margó Fesztiválon mutatták be Tóth Krisztina Fehér farkas című prózakötetét. Az írónőt pályatársa, Szilasi László faggatta. Izgalmas volt, hogy nem egy újságíró és egy író, hanem két alkotó ember diskurzusát követhettük figyelemmel. Azonban az est csúcspontját tagadhatatlanul azok a pillanatok jelentették, amikor a színművész Takács Kati és az írónő tolmácsolásában egy-egy szöveg hangzott el a kötetből.

Vers? Próza? Dráma?
Az írónő a beszélgetés során elárulta, hogy ritkán tud leülni írni. Általában úton van, zajlik körülötte az élet, ezért egyszerre több dolgot is forgat a fejében. Ezeket olykor évekig magában hordozza, míg végül végső formát öltenek a papíron. A gyerekkönyvek az alkotói munka során számára a jutalmat, a pihenést jelentik, melyre általában két nagyobb mű között kerít sort.
Hogy milyen műfajban ír, az általában magából az anyag természetéből fakad. A pécsi Jelenkor folyóirat júniusi számában jelent meg Denevér című drámája, mely ugyan elbeszélésként indult, ám mivel annyi párbeszéd volt benne, végül drámaként nyerte el végső formáját.

Takács Kati Tótk Krisztina Vevők című elbeszélését olvassa fel. / Fotó: mindennapkonyv.hu

Műhelytitkok: szűkítés, elhagyás, teherbírás, karakterépítés

Szilasi kérdésére az írónő számos műhelytitkot is elárult. Elmondta például, hogy nemrégiben jött rá, hogy abba kell hagynia a egyes szám első személyű elbeszélést. Ami bár az olvasót sokkal jobban bevonja, íróként hihetetlen könnyítés és túl kényelmes pozíció. Ezért mostanában a kimetszésre és elhagyásra helyezi a hangsúlyt.

A kimetszés alatt a szereplők életében azon látszólag jelentéktelen pillanatok megtalálását érti, melyek valamilyen okból nagy jelentőségűekké válnak. A szűkítés, tömörítés kapcsán pedig arról beszélt, hogy vannak olyan szövegrészek, melyekre csak az írónak van szüksége, hogy segítségükkel bekerüljön a szövegbe, ám azok később könnyedén elhagyhatók, mert azok nélkül is megáll az egész.
Majd szó esett a novella teherbírásáról, arról, hogy mi mindent bír el ilyen szöveg. Mire az írónő két tömör, pontos mondatban válaszolt:

„Nagy teherbírása van. Sűrítésre épül és az olvasó végtelen figyelmére.”

Végül elmesélte, hogy Örkénytől tanulta azt az írói módszert, hogy a karaktereket a szociokulturális környezetük megrajzolásával jellemzi. Azzal, hogy elmondja, hol élnek, az olvasó el tudja helyezni a hősöket, és megteremtődik – a saját tapasztalatok alapján – egy figura.

Tóth Krisztina Túlpart című novelláját olvassa fel. / Fotó: mindennapkonyv.hu

A hely szelleme

Érdekes volt Tóth Krisztinának a lakások kapcsán kifejtett talán némiképp ezoterikusnak tűnő gondolata is. Meggyőződése, hogy a korábbi lakók életét, eseményeit a lakások falai magába szívják, és később visszasugározzák az új lakókra.

Kulcsszavak

A beszélgetés végén Szilasi László a novelláskötet kapcsán kulcsszavakat emelt ki, és ezekről kérdezte a szerzőt. Szó esett otthonról, idegenségről és erőszakról. Ezek kapcsán Tóth Krisztina elmondta, hogy ő a szélsőséges emberi helyzeteket kutatja, amikor az emberben a rögzült, gyerekkorból hozott családi minták lépnek működésbe. Ezek elárulják, hogy vészhelyzetben mihez tudunk nyúlni.
A Fehér farkas szövegeiben nincsen megoldás. Az elbeszélések a semmibe viszik az olvasót, és ott magára hagyják. Hiába örülnének sokan, hogy ha már az életben nem, de legalább a fikcióban helyére kerülne minden, ő ebben az értelemben most nem tudott olvasóbarát szövegeket írni. Nem lett volna hiteles.

„Nem akartam megoldást, sem felmentést, a hiányok felmutatásával nyugtalanságot akartam kelteni.” – fűzte hozzá.

Hományi Péter