Gyakori kérdések helyett kérdezd inkább a Talk to Booksot!

A Google a hétvégén indította el új kereső oldalát, a Talk to Booksot, ahol kérdésünkre a választ a Google Bookson található könyvek virtuális átböngészésével adja meg az algoritmus.

Az oldal adatbázisa jelenleg kb. 100 ezer könyvet tartalmaz. Ezeket nézi át a kereső, miközben válasz után kutat. Bár ez a szám magasnak tűnik, ennél tetemesen több könyv, kb. évi 750 ezer jelenik meg. A Talk to Bookst a Google híres futurológusa, a szövegfelismeréssel, mesterséges intelligenciával foglalkozó Raymond Kurzweil mutatta be.
A Talk to Bookst egyelőre csak angolul érdemes használni, idővel talán magyarul is „megtanul”. A keresés más logika szerint működik, mint azt a sima Google-ben vagy más keresőkön megszokhattuk: a mesterséges intelligencia gépi tanulással értelmezi a kérdést, és az oldalon található összes könyv teljes szövegéből próbál rá értelmes, releváns válaszokat kihozni. Azt, hogy helyes-e a válasz, hogy az adott könyv referenciamű, netán fikciós szöveg vagy tévedések tárháza, nem vizsgálja. Ennyiben egyáltalán nem biztos, hogy helyes választ kapunk, de részben éppen ettől lesz a dolog szórakoztató. A keresés egyelőre főleg játéknak jó, esetleg felhívhatja a figyelmet néhány könyvre, ami érdekes lehet, kis szerencsével pedig inspirációt, ötleteket, használható idézeteket is találhat benne az, aki ilyesmire vágyik.

 

Forrás: index.hu


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább

Ha nem akarsz több száz könyvet fellapozni, hogy a kérdésedre választ találj, fordulj a Talk to Bookshoz!