George R. R. Martin keményen dolgozik regényfolyama következő részén

Hétfőn Foci, tűz és egyéb dolgok címmel tett közzé egy bejegyzést blogján George R. R. Martin. A könnyed stílusban megírt posztban a világszerte (hazánkban is) november 20-án megjelenő Tűz és vér című kötet nemzetközi debütálása kapcsán megosztott rajongóival egy-két jól sikerült könyvborítót (nálunk a hivatalos amerikai kiadás borítójával érkezik a könyv), valamint beszélt a műveiből készülő tévé- és mozifilmekről, ám gyakorlatilag semmit sem árult el ezekről.

Írásában szó esett arról, hogy az HBO készülő Tűz és Jég világa univezumában játszódó sorozatának jelenleg még nincs címe, így bár a produkciós cég szerint is a lehető legjobb cím a The Long Night (Hosszú éjszaka), egyelőre a pilot még hivatalosan cím nélkül forog, ezért elnézést kér mindenkitől, hogy korábban ezzel a címmel említette azt. Majd elmondta, hogy bár vannak további fejlesztés alatt álló sorozatok, azokról nem árulhat el semmit.

 

A posztban bemutatott kiadások közül a legizgalmasabb ez az illusztrált kiadvány, ami a Subterranean Press gondozásában jelenik meg. Gyüjtőknek és elvetemült rajongóknak kötelező!

 

A televíziós produkciók mellett szót ejtett két készülő mozifilmről, ám ezek kapcsán sem írt le konkrétumokat. Egyedül a november 29-én mozikba kerülő dokumentumfilmről mesélt, mely egy Meow Wolf elnevezésű Santa Fé-i művészeti kollektíváról szól, akik Martin segítségével értek el óriási sikereket.

A posztot azzal zárta, hogy keményen dolgozik minden nap, hisz nem felejtette el, hogy a rajongók milliói várják türelmetlenül  a The Winds of Winter-t, a Tűz és Jég dala ciklus hatodik regényét.

mindenapkonyv.hu / georgerrmartin.com

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634472353
Megjelenés: 2018-11-20
méret: 305 mm x 235 mm x 30 mm

George R. R. Martin

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább

George R. R. Martin semmit sem árulhat el.