„Ennél a regénynél a legfontosabb szempont a történelmi hitelesség volt.” – Interjú Szabó Ildikó Angélával

„A regény megtörtént esetet dolgoz fel. 1951. április, Magyarország. Hatályba lépett egy minisztertanácsi rendelet, megkezdődtek a fővárosban a kitelepítések. Az értelmiségi és nemesi családok nemkívánatos elemekké váltak. Korra és nemre való tekintet nélkül, minimális csomagjaikkal kerültek polgári otthonaikból vidéki száműzetésbe. Dr. Szabó Miklós törvényszéki bírót két kicsi gyermekével és feleségével Újszilvásra deportálták. Egy grófi család is felkerült a listára, akiket nem csak vagyonuktól, de nemesi rangjuktól is megfosztottak. Mit szólnak ehhez a meghurcolt kulák családok, akik kénytelenek befogadni a fővárosi üldözötteket? Hogyan élik meg a drámai változást a gyerekek, a fiatalok és az idősek? A szálakat Sztálin mozgatja, a magyar politikai elit kifogástalan bábjai főszereplésével, élükön Rákosi Mátyással és Gerő Ernővel. Szerelem, árulás, születés és halál – az élet körforgása soha nem áll meg. Történelmünk eme apró szégyenfoltjáról a mai napig nem sokat tudunk. Ezt az űrt tölti be a debütáló szerző hiánypótló regénye.”

Az írói gyakorlat és a stilisztikai megoldások azt mutatják, hogy Önnek ez nem egy kísérleti munkája lehetett, mivel kiérlelt, nyugodt mederbe terelt vagy épp jól sűrített mondatokban fogalmaz. Mesélne egy kicsit az alkotói munkáról, előzetes írói tevékenységéről, az írás rutinjáról?

Köszönöm, ez igazán kedves kritika egy irodalmártól. Úgy emlékszem, amióta megtanultam a betűvetést, mindig is írtam. Írtam novellákat, verseket, esszéket, kisregényeket, de csak a magam szórakoztatására. Ezeket nem állt szándékomban közzétenni, mert nem hordoznak olyan értéket, ami indokolttá tenné a széles publicitást. Egy időben szakmai cikkeket publikáltam egy számviteli lapban, ott a főszerkesztőnek az írásaim stílusa tetszett, számomra viszont a tartalmi közlendő volt fontosabb. Ennél a regénynél arra törekedtem, hogy olvasmányos, úgymond letehetetlen legyen. Hiszen az a célom vele, hogy a magyar történelemnek ez a kis epizódja a lehető legszélesebb közönséghez jusson el, ne engedjük feledésbe merülni a történteket.

 

Mennyire nehezítette vagy könnyítette meg a munkát a személyes érintettség, egyáltalán hogyan viszonyul a fikciós és dokumentumirodalom kérdéséhez? Itt arányokra és történelemszemléletre egyaránt gondolok, pontosabban arra, hogy a huszonegyedik században új erőre kapott az oral history fogalma, amely szerint az egyénileg megélt sorstörténetek épp akkora érvénnyel bírnak, mint a történészek kauzális, holisztikus konstrukciói?

Ennél a regénynél a legfontosabb szempont a történelmi hitelesség volt. Véleményem szerint az egyének által megélt események elmesélésénél nincsen hitelesebb leírás. Szerencsém volt, hogy édesapám sok mindenre emlékszik, de természetesen ahhoz, hogy minél teljesebb képet kapjak a megtörtént eseményekről, rengeteg visszaemlékezést, illetve eredeti levelezést és naplórészletet olvastam el. A regényben szereplő minden eset valóban megtörtént, és minden helyszín eredeti névvel szerepel, ezek akár ma is felkereshetőek.

 

 A szerző portréja.

 

A könyv elején és végén, mintegy keretes szerkezetként egy kommunista politikai bizottsági ülés zajlik, ahol neves elvtársak is szót kapnak. Tudhatunk valamit ennek a jelenetnek az eredetiségéről, honnan gyűjtött forrásokból áll össze a nyelvileg, dramaturgiailag egyaránt hitelesnek ható jelenet?

Eredeti dokumentumokból, feljegyzésekből, illetve nyilvános rádióbeszédekből ollóztam ki a szövegeket, amelyek most már bárki által elérhetőek. Múzeumokban láthatóak azok a bútorok, berendezett szobák, ahol ezek az emberek dolgoztak és éltek. Különösen ügyeltem rá, hogy a neves elvtársak szájába adott mondatok is hitelesek legyenek. Ezeket valóban ők mondták vagy írták le.

 

A megjelenés óta eltelt öt hónapban milyen reakciókat váltott ki a könyv az olvasókból? Mivel ez az időszak, az ötvenes évek legeleje a huszadik századi magyar történelem legsötétebb időinek egyike, azt gondolnám, hogy évtizedeken át tabu alá helyezett, eddig még sosem kimondott történetek is előkerülnek a szekrényből… Volt lélektanilag felszabadító, traumaoldó hatása a könyvének?

Szerencsére eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Az a generáció, aki felnőttként élte meg a regényben szereplő eseményt, ma már nem él. Sokan vannak azonban, akik kisgyermekként, vagy kamaszként voltak kitelepítve, ők ma már idős, nyugdíjas emberek. Talán azért, mert több idejük van, ők általában egy nap alatt felfalják a regényt. Számukra valóban felszabadító hatású ez a mű, hiszen a mai napig tabutémaként kezeli a budapesti kitelepítést a magyar társadalom. A fiatalabb, huszonéves generáció úgy olvassa, mint egy történelmi regényt, ők megdöbbennek rajta, hogy ilyesmi megtörténhetett egykoron az országunkban. A középkorúaknak pedig van valamilyen halvány elképzelésük a kitelepítésről, ők azt mondják, most állt össze az a kép, amiről szüleik, nagyszüleik suttogva beszélgettek.

 

Dr. Szabó Miklós, a híres és elismert bíró, az Ön nagyapja a középponti szereplő. Az ő különös története, a kényszerből kiókumlált „elletői” munkaköre, amely egy pszichopatologikus korszak fogalomhasználatának is a kritikus lenyomata, milyen életre kelt a későbbi családi anekdotákban? Traumatikus fájdalom vagy keserédes nosztalgia tapad-e hosszú évtizedeket követően a visszaemlékezésekhez?

A gyerekek nem élték meg tragédiaként a kitelepítést, számukra inkább hasonlított egy különös vidéki vakációhoz. Értelmiségi és arisztokrata családok gyermekeiről van szó, akik életükben először szaladgálhattak mezítláb és piszkos ruhában a földeken. Fára mászhattak és libát terelhettek, amit azelőtt valószínűleg nem is láttak. Szüleik pedig voltak annyira intelligensek, hogy nem terhelték gyermekeiket a saját tragédiájukkal. A legtöbb visszaemlékezésben arról olvastam, hogy utólag inkább tragikomédiának vélték az egészet, igyekeztek elfelejteni és minél hamarabb új életet kezdeni. Nagypapámat, a regény főszereplőjét sajnos nem ismerhettem személyesen, mert születésem előtt néhány hónappal elhunyt. Ő optimista, vidám, művelt ember volt, aki haláláig bízott benne, hogy az oroszok kivonulnak Magyarországról, és viszik magukkal a kommunista eszméiket is. Az őt ismerő személyek úgy emlékeznek vissza rá, mint aki kimagasló intelligenciájával és jó humorérzékével felülemelkedett a családját ért megpróbáltatásokon. Képes volt mindenben meglátni a jót, és optimizmusát ráragasztotta a körülötte élőkre is.

  Dr. Szabó Miklós, Nagybánya polgármestereként.

 

Kellett-e szünetet tartani – akár lélektani, akár bármilyen egyéb okokból – a könyv megírása során?

Inkább azért tartottam néha szünetet, mert az előzetes alapos kutatómunka ellenére időnként belefutottam egy-egy olyan apró részletbe, aminek utána kellett néznem. Ha az interneten nem találtam hiteles forrást, fel kellett keresnem egy múzeumot, vagy be kellett szereznem és elolvasnom egy újabb könyvet.

 

Úgy láttam, hogy a könyv alapján meglehetősen egysíkúak a hatalom szolgálatában álló személyek karakterábrázolásai, ugyanakkor a családi történetek és személyes tanulmányi ismereteim alapján mégis azt tapasztaltam, hogy elég összetett kérdés volt az, hogyan viszonyuljon az egyén, akár a kitelepítéshez hasonló kegyetlenkedések levezényléséhez is. Nehéz lenne elképzelni, hogy csak rossz szándékú személyekből állt a karhatalom, noha ez lehetett egy általános tapasztalat. Mennyire ért Ön ezzel egyet? Tervezi-e az ötvenes évektől némileg eltérő politikai szituáció prózai munkába foglalását a továbbiakban, ahol árnyaltabban tudja az elnyomó hatalom és elnyomott állampolgár viszonyát megjeleníteni?

Ebben a regényben nem volt célom bemutatni a politikai elit szereplőit. Az ő életrajzaikat már megírták történészek, azokból a művekből megismerhető a jellemük. Igyekeztem minél kevesebb teret adni itt a politikusoknak, az a néhány kép, ami bekerült a regénybe, elengedhetetlenül szükséges volt a történet megértéséhez. A következő regényem a történet folytatásaként az 1953–1957 közötti időszakot öleli majd fel, ahol szintén kevés szerep jut a karhatalomnak. Csupán a gondolkodásmódjukat, a motivációjukat mutatom be, ami nagyon hasonló volt minden egyénnél.

 

Mennyire formálta az identitását az írói munka, illetve azok a néhol valószínűleg fájdalmas tapasztalatok, amelyeket írás közben szerzett?

Borzalmas dolgokat olvastam, és még rettenetesebb filmeket néztem meg. Nem csak a tartalom volt szörnyű, de legtöbb esetben a forma is. Gyakran elgondolkodtam olvasás közben, hogy lehet ennyi zagyvaságot, ilyen rosszul megfogalmazott mondatokat papírra vetni, és hogyan engedhetik ilyen rendezetlenül kinyomtatni. Minden negatív olvasási élmény után megerősödött bennem, hogy ezt a történetet egy könnyen olvasható regényben kell megírnom. Rengeteget tanultam a korszakról és az írástechnikáról egyaránt.

 

 

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632482767
Megjelenés: 2019-05-29
méret: 210 mm x 148 mm x 20 mm

Szabó Ildikó Angéla

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2019-11-11 09:52:00

Könyvterápia, avagy melyik klasszikus regény olvasásába kezdjünk a hideg napokon?

Tovább
MINDENNAPI
2019-11-12 16:07:03

Ősi válaszok mai kérdésekre – Boldizsár Ildikó: Mesék a csodakertről

Tovább
INTERJÚ
2019-11-18 15:36:45

„A lányom hamarabb kezdett írni, mint én” – Interjú Nyáry Lucával és Krisztiánnal

Tovább

A szerzővel Éjjeli ellető című regénye kapcsán beszélgettünk irodalom és történelem összefüggéseiről.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem