Megjelent Hemingway 1956-ban írt novellája
Hemingway egy 1956 augusztusában írt levelében közölte kiadójával, hogy elkészült öt új novellával. „Talán picit bugyuta történetek, de néhány közülük nagyon mulatságos szerintem” – írta Hemingway, hozzátéve, hogy halála után bármikor kiadhatják a történeteket. Ezen írások közül eddig csupán egyet – Black Ass at the Cross Roads – publikáltak.Az amerikai író hagyatékkezelőjének jóváhagyásával a The Strand Magazine című irodalmi lap most közre adta a második történetet, az A Room on the Garden Side című novellát - olvasható a The Guardian című brit lap online kiadásában.
A 62 évvel ezelőtt írt történet a Hemingway szívének kedves párizsi Ritz hotelben játszódik, a náci megszállás végén. Az egyes szám első személyben megírt novella felvonultat mindent, amit Hemingway írásaiban szeretnek az olvasók, van benne háború, bor és bajtársiasság. A nagyjából kétezer szavas történet elején egy csapat katona, a narrátor Robert és társai beszélgetnek iszogatás közben harcról, költészetről és szerelemről.
Az A Room on the Garden Side című novellához hasonlóan Hemingway több írása, egyebek között a Vándorünnep és a Veszélyes nyár is az író halálát követően jelent meg. Hemingway 1961-ben önkezével vetett véget az életének 61 éves korában.
Az A Room on the Garden Side Hemingway több másik munkájával együtt a bostoni John F. Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeum gyűjteményébe tartozik és az életrajzírókon, valamint a történészeken kívül eddig csupán néhányan olvasták az elmúlt több mint hat évtizedben.
Forrás: MTI
Megjelenés: 2008-12-10
méret: 204 mm x 136 mm
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 204 mm x 136 mm x 23 mm