Élő Írók Társasága az Örkény Színházban
Élő Írók Társasága címmel indít sorozatot az Örkény Színház. A magyar kultúra napjától, január 22-étől naponta tesznek közzé egyperces novellákat a társulat tagjainak előadásában a színház honlapján.Tavaly januárban jelentkezett először interneten elérhető a sorozattal a színház Élő Költők Társasága címmel, melynek keretében kortárs költőket kértek fel, hogy írjanak a társulat számára verseket, melyeket aztán a színház előadóművészei szavaltak el egy-egy videóban. A sorozatnak nagy sikere volt, több mint egymilliószor kattintottak a kisfilmekre.
A projektet idén egyperces novellákkal folytatják. Bíznak abban, hogy az Örkény István által megteremtett műfaj ma is él. A téma ezúttal sem volt kötött.
Az Élő Írók Társasága novellái január 22-től, A magyar kultúra napjától érhetők el, a színház munkatársai minden nap egy-egy videót tesznek közzé. A kortárs egypercesek közül elsőként Závada Pál Kigyullad a nézőtéri fény című írása látható Polgár Csaba előadásában.
Az Élő Írók Társasága című sorozat színész-író párjai között van például Bíró Kriszta és Egressy Zoltán, Csákányi Eszter és Cserna-Szabó András, Csuja Imre és Jászberényi Sándor, Dóra Béla és Háy János, Epres Attila és Kukorelly Endre, Ficza István és Tóth Krisztina, Gálffi László és Tasnádi István, Jéger Zsombor és Térey János, Kókai Tünde és Nádasdy Ádám, Mácsai Pál és Hamvai Kornél, Patkós Márton és Parti Nagy Lajos, Pogány Judit és Bodor Ádám, Polgár Csaba és Závada Pál, Szandtner Anna és Darvasi László, Tenki Réka és Kemény István, Vajda Milán és Garaczi László, Znamenák István és Spiró György.
Forrás: MTI
Megjelenés: 2017-11-21