Elhunyt Fésűs Éva, megannyi felejthetetlen mese írója

Életének 93. évében csütörtökön elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró, költő. Olyan felejthetetlen történeteket köszönhetünk neki, mint Minibocs vagy Csupafül kalandjait elbeszélő kötetek, vagy éppen a Palacsintás király című meseregény, melyből 1973-ban játékfilm is készült.

Fésűs Éva 1926. május 14-én született Cegléden, meghatározó gyermekéveit Kiskunhalason töltötte. Kereskedelmi középiskolában érettségizett, 1950-ben férjhez ment, Kaposvárott telepedett le,  nyugdíjba vonulásáig gyors- és gépírónőként dolgozott.
A mesék és az irodalom világa már kisgyermekként elbűvölte, tízéves korától rendszeresen írt verseket. Meseírói pályafutása rádiójátékokkal kezdődött az ötvenes években, húsz éven keresztül volt a Magyar Rádió Gyermekosztályának külső munkatársa, 353 műsora és 28 hangjátéka került adásba. Mesejátékai, verses meséi közül a Nyúl a cilinderben, a Tapsikáné fülönfüggője, az Aranypofácska a legismertebbek.
1969-től dolgozott a Magyar Televíziónak is, ő írta többek között a nagy sikert aratott A palacsintás király és a Csaló az üveghegyen című mesefilmek forgatókönyvét. A rádiós és televíziós munkák mellett 24 mesekönyve jelent meg, legutóbb 2016-ban, A furfangos nyuszi című műve. Ugyanebben az évben publikálta felnőtteknek szóló verseskötetét, Csepp víz címmel.

 

Portréfilm a 90 éves Fésűs Éváról.


Alkotásai a műmesék és a népmesei hagyományok legnemesebb ötvözetei. Hősei szeretnivalók, ügyesek, furfangosak, történetei meghatóak és tanulságosak.
Több évtizedes munkássága során számos kitüntetést vehetett át. Nívódíjjal jutalmazta a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, 1989-ben megkapta Somogy Megye Művészeti díját, 2001-ben a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) Magyarországi Egyesületének életműdíjával tüntették ki, 2004-ben Kaposvár díszpolgára lett. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2014-ben a Stephanus-díjat.
Fésűs Éva a Kossuth-díjat 2017-ben a magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, televíziós és rádiós gyermekműsorai elismeréseként kapta meg.
Akkor az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: „a gyermekekért érdemes tenni mindent, a mesék pedig különösen sokat adnak a jövő generációinak”. Hozzátette: „úgy érzi, a sors nem áldotta meg nagy tehetséggel, azt a kis tálentumot, amivel viszont igen, nem ásta el, Isten pedig elég erőt adott a munkájához. Ennek is köszönhető, hogy felfigyeltek rá, észrevették, fontos, amit csinált”.

 

 MTI / mindennapkonyv.hu
Fotó: fesuseva.hu


tovább ►
ISBN: 9789636629786
Megjelenés: 2019-03-04
méret: 235 mm x 165 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636629458
Megjelenés: 2018-05-11
méret: 235 mm x 165 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155402104
Megjelenés: 2015-11-20
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
tovább ►
ISBN: 9633615747
Megjelenés: -0001-11-30

Fésűs Éva

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

„A gyermekekért érdemes tenni mindent, a mesék pedig különösen sokat adnak a jövő generációinak” – Elhunyt Fésűs Éva, meseíró.