Elhunyt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura írójának legfiatalabb fiúgyermeke

A Tolkien Társaság jelentette be a hírt, miszerint 95 éves korában meghalt J. R. R. Tolkien legkisebb fiúgyermeke. A közösség, amelyik az ünnepelt író életének és munkásságának népszerűsítését tűzte zászlajára, rövid közleményt adott ki a Twitteren, a hírt megerősítendő, és amelyben mély együttérzését fejezte ki a Tolkien család felé.

Christopher élete és tevékenysége

Christopher Tolkien 1924-ben született Leedsben, J. R. R. Tolkien harmadik és legfiatalabb fiaként. Gyermekkorában gyakran hallgatta édesapja Zsákos Bilbóról szóló meséit, amikből aztán később A hobbit című regény is született.

 

A Gyűrűk Ura-sorozat eredeti, 1950-es évekbeli kiadásainak térképei közül többet is ő rajzolt, édesapja halála után pedig nagy hozzáértéssel és óriási munkával rendezte sajtó alá a legendás író kéziratokban fennmaradt műveit.

 

A szerkesztőként és társszerzőként olyan, ma már A Gyűrűk Urához hasonlóan klasszikusnak számító művek kiadásában vállalt szerepet, mint a grandiózus A szilmarilok, a 12 kötetes Középfölde históriája, a Húrin gyermekei vagy a Gondolin bukása.

 

Christopher Tolkien emlékezete.

 

Shaun Gunner, a Tolkien Társaság elnöke búcsúzó beszédében ezekkel a szavakkal méltatta Christopher édesapja életműve iránti elkötelezettségét: „Emberek milliói szerte a világon örökké hálával tartoznak neki. Elvesztettünk egy titánt, aki nagyon fog hiányozni."

 

 

Forrás: The Guardian

A fejléckép forrása.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437539
Megjelenés: 2022-11-02
méret: 200 mm x 122 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437218
Megjelenés: 2022-04-21
méret: 200 mm x 122 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438826
Megjelenés: 2019-10-14
méret: 200 mm x 122 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438512
Megjelenés: 2019-05-22
méret: 235 mm x 159 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438536
Megjelenés: 2019-05-08
méret: 200 mm x 122 mm x 20 mm

J. R. R. Tolkien

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-30 16:52:08

Sorsfordító történetek – Novellaíró pályázat

Tovább

Ő felelt édesapja legtöbb munkájának szerkesztéséért és kiadásáért.