Elena Ferrante kultikus regénye az HBO-n

November 19-én kezdi vetíteni az HBO és az HBO GO a Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.) alapján készült nyolcrészes sorozatot. A regényfolyam harmadik kötete, az Aki megszökik és aki marad pedig november 23-án kerül a könyvesboltok polcaira.


A sorozat előzetese.

 

A Nápolyi regényekben Ellena Ferrante két nápolyi lány, Lila Cerullo és Elena Greco évtizedeken át tartó barátságáról mesél, az ötvenes évektől napjainkig. A Briliáns barátnőm a tetralógia első könyve, melyből a két Nápoly szegénynegyedében felcseperedő kislány- és kamaszkorát ismerhetjük meg. A szerző lépésről lépésre követi a két lány nővé érését, személyiségfejlődését, egymásra gyakorolt hatását, szövetségük és rivalizálásuk történetét, mely évtizedeken át alakítják szoros barátságukat. Bemutatja továbbá több mint ötven év kulturális és szociális változásait, melyek hatásai átalakítják a városrészt, Nápolyt, Olaszországot és kettejük viszonyát. Az elkövetkező időket, a fiatalságtól egészen az időskorig, további három regény mutatja be, melyből a magyar olvasók a harmadikat még idén, a negyediket pedig majd jövő novemberben vehetik először kezükbe.

 

mindennapkonyv.hu / Park Kiadó


tovább ►
ISBN: 9789631427073
Megjelenés: 2009-05-18
méret: 195 mm x 120 mm x 20 mm

Elena Ferrante

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
HÍREK
2019-11-21 22:17:45

Megjelent a JCDecaux „Álljon meg egy novellára!” című novelláskötete

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-23 09:35:57

8. nap otthon – Paul Hollywood: Kenyér – Reggelire, ebédre, vacsorára

Tovább

November 19-től nézhetitek meg az HBO-n a Briliáns barátnőm sorozatadaptációját.