Egy szerény művész

A szerkesztő és Ishiguro, akit cikkében „Ish”-ként említ, közel 40 éve barátok. Amellett, hogy beszámol az író első reakcióiról, arról, hogy milyen hitetlenkedve fogadta a hírt, magát az embert is bemutatja az olvasóknak.

Beszél az író családjáról, arról, hogy Nagasakiban született 1954-ben, és kisgyerekként költözött a szigetországba. Apja mélytengeri kutatóként (oceanographer) dolgozott, miatta költözött a család Angliába 1959-ben. Szülei mindig is tervezték, hogy visszatérnek, 15 éves volt, amikor végül eldöntötték, hogy maradnak. Anyja még mindig él és iszonyatosan büszke fia sikerére.
Mesél arról, hogy amikor először találkoztak Ishigurónál, egy gitárja és egy hordozható Olímpia írógépe volt csupán. Rongyos farmert viselt, haja hosszú volt, dalokat írt és előadó akart lenni. Az volt a terve, hogy amíg rocksztárrá válik, regényeket ír. Volt három novellája, amit megjelenésre ajánlott.

„Habár észrevehető volt Ian McEwan hatása, a fiatal írónak hibátlan munkái voltak, új hangon szólalt meg.” – emlékezik vissza McCrum. Azonnal fölkereste, és az ügynökétől megvett 100 oldalt az első regényéből, amiért hezitálás nélkül fizette ki a különösen magas, 1000 fontos összeget. Amikor végül A dombok halvány képe című könyve megjelent, a kritikusok elismerően írtak róla.

McCrum ego nélküli művészként jellemzi, akit leginkább az emberségesség, a jó humor és a természetes viselkedés jellemez. Aki megőrizte a 70-es évek idealizmusát, és ragaszkodik elveihez. Ishiguro második könyve McCrum kedvence, az 1986-ban megjelent A ​lebegő világ művésze, melynek már a címe biztosította a hírnevet. A történet a háború utáni Japánban játszódik, és egy gyötrődő festő történetét beszéli el, aki szembesül a múltban elkövetett bűneivel.
A szerkesztő sejtette, hogy valami készülőben van, amikor 1987-ben Ishiguro azt mondta neki, hogy Wodehouse-t olvas, és a Megőrült, Jeeves?-et imádja. Két évvel később adta le a Napok romjain című regényét, mely meghozta számára széleskörű ismertséget. A történet az elveszett ügyek és az elvesztegetett szerelem, a megbánás álomszerűen szép és gazdag regénye, amit a Nobel bizottsági tagok úgy írtak le, mint „az emlék, az idő és az önámítás” témájának gyönyörű szőttese. A kötettel 1989-ben Ishiguro elnyerte a Man Booker-díjat, majd a filmből nagysikerű, nyolc Oscar-díjjal jutalmazott film is készült. Ezt követte az Unconsoled (1995), melyet McCrum mesterműnek nevez. Ez egy hipnotikus regény egy zongorista utazásairól és megpróbáltatásairól, melyhez a szerző részben saját életéből szerezte az inspirációt.

A szerkesztő és az író barátsága megmaradt azóta is. Időről időre összefutnak valamelyik kínai étteremben, ami egy hagyomány már a kapcsolatukban. „Ebben az őrült, rohanó és instabil világban ő az emberiség és a kegyelem hangja. A Svéd Akadémia büszke lehet választására.” – zárja sorait rövid jellemzéssel Robert McCrum.

FORRÁS: theguardian.com