Egy hónap múlva Könyvfesztivál!
24 országból mintegy 850 művész, író, tudós vesz részt vendégként az április végén, 25-28-a közt megrendezésre kerülő 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenárison. A rendezvény színes könyvkínálattal, író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal várja a közönséget.A fesztivál díszvendége Karl Ove Knausgård lesz, akivel a nyitónapon Tóth Krisztina köszöntőjét követően Bősze Ádám fog beszélgetni. Az író a Budapest Nagydíjat – amelyet eddig olyan világhírű alkotók vettek át, mint Mario Vargas Llosa, Günter Grass, Umberto Eco, Jonathan Franzen vagy Bret Easton Ellis – a beszélgetés után veszi át.
Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján idén 22 országból fiatal írók mutatkoznak be, Magyarországot a Margó-díjas Mécs Anna képviseli. Az Európa Pont munkatársaival együttműködve folytatódik az Európai Írótalálkozó is, a könyvfesztiválra látogató külföldi írók, köztük számos díjazott alkotó részvételével.
Számtalan könyvbemutató, beszélgetés várja az érdeklődőket, melyeken hazai és külföldi szerzők frissen megjelenő műveit mutatják majd be. Az idei seregszemlére többek közt új kötettel jelentkezik Bodor Ádám, Háy János, Spiró György és Vámos Miklós.
A gyermekkönyvkiadók mesemondással, koncerttel és közös énekléssel, felolvasó- és papírszínházzal, játszóházzal, gyermekfoglalkoztatóval és számos vetélkedővel várják a családokat a Gyerek(b)irodalomban, amely idén a Millenárison, a Nemzeti Táncszínház új épületének előcsarnokában kap helyet.
Ebben az évben is sor kerül továbbá az Irodalom Jelmezben elnevezésű versenyre. Erre olyan diákcsoportok jelentkezését várják, akik kedves olvasmányaik szereplőinek alakját, ruháit magukra öltve jelmezeikkel és előadásukkal népszerűsítik az olvasást. Az idei jelmezes vetélkedésen külön értékelik a szervezők a magyar szerzők szereplőinek öltözött diákokat. A részletes versenyfelhívás a fesztivál honlapján olvasható.
Az olvasási szokásokkal, az olvasási készségek fejlesztésével kapcsolatos rendezvényekkel jelentkezik a Könyvtáros Klub, a könyvtárosok szakmai fóruma, a 8. Kis Könyves Éjen pedig mintegy 30 budapesti és vidéki független könyvesbolt szervez kulturális programokat április 26-án kora estétől éjfélig.
mindennapkonyv.hu / MTI
Megjelenés: 2019-04-23
méret: 220 mm x 150 mm x 31 mm
Megjelenés: 2019-04-16
méret: 190 mm x 120 mm
Megjelenés: 2019-04-04
méret: 184 mm x 123 mm