Egy hét alatt háromszázezer példányt adtak el az USA-ban

Hillary Clinton új könyve, a What Happened több mint 300 000 példányban kelt el az első héten.

Közel 167 000 példányt értékesítettek a keménykötéses kiadásból, a fennmaradó részt az e-könyvek és a hangoskönyvek tették ki. Csak viszonyításképp: a bestseller író Ken Follett szintén a napokban megjelent regényéből, A tűzoszlopból kevesebb mint a hatoda, mindössze 49 000 példány kelt el. A kiadó egyébként a könyvet 800 000 példányban jelentette meg.

Clinton, ahol csak tud, jelen van a médiában, és könyvturnéra is indul. A körút során minden bizonnyal további ezer példányok találnak majd gazdára, hiszen az állomások közt nemcsak hagyományos könyvesbolti dedikálások, hanem arénás fellépések is szerepelnek. Ráadásul művet a legtöbb kritikusok pozitívan fogadta.

A könyv értékesítése jobban indult, mint Hillary utolsó, 2014-es könyve, de lemarad a 2003 júniusában megjelent Living History mögött. Ez utóbbi két évvel azután került forgalomba, hogy a Clinton házaspár elhagyta a Fehér Házat. Az NPD BookScan szerint ebből 438 000 példányt adtak el. A 2014-es könyvből 86 000 példány kelt el.


FORRÁS: publishersweekly.com


tovább ►
ISBN: 9789630986427
Megjelenés: 2016-11-18
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155332883
Megjelenés: 2016-06-20
tovább ►
ISBN: 9789633708880
Megjelenés: 2008-11-10
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-03-28 10:34:52

„És szél támad. És fölzeng a világ.” – Pilinszky János: Harmadnapon

Tovább
HÍREK
2020-04-02 09:38:44

Nyilvánosak az Év Gyerekkönyve Díj 2020-as jelöltlistái

Tovább

Bár Hillary elvesztette a választást, de a könyvesboltban tarolt