Egy bájos világsztár – Cecelia Ahern az Ünnepi Könyvhéten

A Vörösmarty téren csütörtök délután izgatott tömeg várta, hogy kezdődjön a pódiumbeszélgetés. Szabó Tibor Benjamin bevezető szavai után, melyben a szerzőt méltatta, Balázsy Panna és Cecelia Ahern közt a tolmácsolás ellenére felszabadult, könnyed és mégis érdekes beszélgetés alakult ki.
Megtudhattuk, hogy Cecelia Ahern amióta megtanult írni, folyamatosan papírra veti gondolatait. Gyerekként, kamaszként verseket és naplót írt. Ez utóbbival csak pár éve hagyott fel. Ebben nem feltétlenül azokat az eseményeket jegyzi le, amelyek vele történtek, sokkal inkább az érzéseit, gondolatait. Mivel a regényeit az érzelmek vezérlik, ezért a naplóírás fontos iskola volt számára. A szövegek sokszor azokról a fiúkról szóltak, akikbe szerelmes volt, de ők nem viszonozták az érzéseit, máskor pedig azokról a szorongásokról, félelmekről írt, melyet azért érzett, mert félt a felnőtt kortól, és aggódott, hogy mi lesz majd belőle, ha felnő és pályát kell választania.
Balázsy Panna kérdésére elmondta, hogy szenvedélyes olvasó. Mindig van könyv a keze ügyében. Alapvetően a kalandos, romantikus történeteket szereti, valamint azokat a könyveket, melyeket az eszképizmus jellemez. Mások mellett megemlítette a több mint száz kötetet számláló Babysisters Club elnevezésű sorozatot, melynek egy időben megpróbálta összegyűjteni az összes kötetét. A szerző iránti rajongása később barátsággá vált, ugyanis a sorozat szerzője lett a Vétkes című regényének amerikai kiadója.

Balázsy Panna, írónő / Fotó: Vörös Szilárd

Az Utóirat: Szeretlek című regénye kapcsán, mikor Balázsy Panna arról kérdezte, hogy milyen élményekből táplálkozott, hiszen még csak 21 éves volt, a történet, pedig egy férjét elvesztő asszonyról szól. Ahern elmesélte, hogy bár valóban nagyon fiatal volt,  de éppen depresszióval küzdött, pánikrohamai voltak. Amikor elkezdett írni, hibernálta magát, és míg a főhősében a férjétől kapott levelek, addig benne az írás tartotta a lelket. Épp ezért a mai napig nem tudja eldönteni, hogy édesanyja vajon azért támogatta ennyire írói pályakezdését – ő beszélte rá, hogy küldje el a szöveget kiadóknak –, mert örült, hogy végre boldognak látja a lányát, vagy pedig mert valóban annyira jónak találta a készülő regényt.
Ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy nem önsegítő könyveket ír, hanem szórakoztatni akar. Hihetetlen nagy öröm számára, hogy az a tevékenység, amit otthon egyedül a négy fal között végez, ennyi ember számára ilyen fontos, és más és más emberekben is ugyanazokat az érzéseket kelti, mint őbenne.
Élete legszebb visszajelzése pályája során az volt, amikor egy olvasója az Ahol a szívárvány véget ér című regénye hatására bevallotta egy barátjának, hogy szereti, mire kiderült, hogy a fiú viszonozza az érzéseit. Azóta már összeházasodtak és született egy kislányuk is, akit Ceceliának neveztek el.

A szerző a beszélgetés után közel három órán át dedikálta rajongóinak a könyveit / Fotó: Vörös Szilárd

Cecelia évente egy könyvet ír, és szigorú napirend szerint él. Mindig januárban kezdi el az írást, amit május végén fejez be, ezt nyáron szerkeszti, míg végül ősszel már kézbe is vehetik az új történetet az olvasók. Van egy saját irodája, ahová otthonából átsétál minden nap, és reggel 9-től fél ötig ott ír.
A beszélgetés végén szóba került az írőnő új regénye a Lantmadár is, melynek kapcsán hosszan mesélt erről a fantasztikus élőlényről, illetve arról, hogy milyen nehézségekkel járt egy olyan regény megírása, melyben a hangoknak kiemelt szerepük van.

H. Nagy Ilka
Fotó: Vörös Szilárd