Csütörtökön kezdődik a 66. Magyarkanizsai Írótábor

Tolnai Ottó Kossuth-díjas vajdasági író, költő lesz a csütörtökön kezdődő 66. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége.

A rendezvény programja szerint a tábor a hagyományokhoz híven Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobránál koszorúzással kezdődik, majd Maurits Ferenc alkotásaiból nyílik kiállítás Íróportrék címmel, illetve bemutatják Tolnai Ottó Szeméremékszerek című kötetét. A nyitónapot Szerbhorváth György De ki viszi haza a biciklit? című monodrámája zárja Krizsán Szilviának, az Újvidéki Színház művészének az előadásában.
Másnap az előadók rendhagyó irodalomórák keretében a település általános iskoláiban adják elő Mátyás király történetét. Ezzel egy időben irodalmi tanácskozást is tartanak Humorban nem ismerünk tréfát címmel. A beszélgetés koordinátora Léphaft Pál karikaturista.

A vajdasági magyar könyvkiadók is bemutatkoznak, illetve ismertetik eredményeiket, terveiket. A délután a fiatalokról szól, ekkor rendezik meg ugyanis a Szemtől slambe című slam poetry előadás-sorozatot, amelynek témája a víz és a Tisza lesz. A napot az első vajdasági rockopera, a Zöld hajú lány filmváltozatának bemutatója zárja.
A Kárpát-medence legnagyobb hagyománnyal rendelkező írótábora szombaton zárul a Vajdasági magyar ki kicsoda 2020 projekt bemutatásával.

 

Forrás: MTI
Fotó: Tolnai Ottó Facebook oldal

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636765958
Megjelenés: 2018-06-06
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636765682
Megjelenés: 2016-04-05
tovább ►
ISBN: 8071497266
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 175 mm x 154 mm x 25 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Tolnai Ottó lesz az írótábor díszvendége.