Csődbe ment a cég, amelyik nem adta ki Vámos novelláit

Szabó Tibor Benjámin és Vámos Miklós

Az esemény kezdetén Szabó Tibor Benjámin köszöntötte az egybegyűlteket és a szerzőt, majd Vámos Miklós vette át a mikrofont és háromnegyed óráig le se tette, csak a maga utánozhatatlan modorában mesélt és mesélt...

Novellistaként kezdte a pályáját. Úgynevezett ötlet-novellákat írt, melyek egy-egy ötleten alapszanak. Ilyen a beszédhibás taxisofőr története, aki nem tudja kiejteni az „r” betűt, ezért állandóan gyakorol: a forradalom szót ismételgeti. Ám sehogy sem sikerül neki kimondania. Lassan elhagy a szótagokat, végül nem marad más belőle csak annyi, hogy „lom”. De írt novellát, melyben 12 mosdó pontos leírását adta.

Regényírásra csak akkor adta a fejét, amikor egy meghívásos regénypályázat keretében előleget fogadott el. Válogatott novellái 1981-ben jelentek a Magvető Kiadó gondozásában Valaki más címen. Ezzel kapcsolatban elmesélte egy régi sérelmét, miszerint 1997-ben, mikor megjelent Kertész Imre azonos című kötete, szintén a Magvetőnél. Vámos felhívta a szerkesztőasszonyt, aki mindössze csak annyit mondott: „nincs címvédelem”. Később a történetet Kertésznek is elmesélte, aki sajnálkozását fejezte ki, hiszen ő nem ragaszkodott volna ehhez a címhez.

Vámos kitért arra, hogy a prózáíráshoz szorgalom (ahogy az ő nemzedéke mondta: segg) kell. Le kell ülni, és írni kell. Nem kell sokat, elég naponta 1000 karaktert. „Tessék kiszámolni. Szorozzák meg 365-tel. Háromszázötvenezer karakter már egy regény.”

Vámos Miklós

Vámos elmondta, hogy a novellaírásba akkor fogott újra, amikor a nyolcvanas évek végén az Egyesült Államokban élt. Angolul akart írni, ezért gondolta, hogy a rövid műfaj megfelelő lesz a kezdéshez. Írókollégáit gyötörte egy-egy szöveggel, akikkel minden egyes írást – összesen húsz darab készült – végigelemzett.  Ezek a szöveg mindezideáig könyvben nem jelentek meg. Ugyan Vámos megállapodott egy kiadóval, hogy megjelenteti a szövegeket, és már a könyvborítóról beszélgetett szerkesztőjével, amikor megállt a helyiség ajtajában egy csinos fiatal nő, aki közölte a szerzővel, hogy előzetes kalkulációik alapján nem érné meg a cégnek, ha kiadnák a könyvet, ezért úgy döntöttek, hogy annak ellenére, hogy kifizették az előleget, nem fogják megjelentetni. Vámos dühös és csalódott volt. „Megátkozta” a vállalatot, ami pár év múlva csődbe is ment... Ezek az írásai azóta is kiadatlanok. De a fiókja nem üres, írt számtalan limericket is, melyek szintén nem jelentek meg, és tervei szerint életében nem is fognak megjelenni.

Az író mesélt Szép Ernőről, és vele kapcsolatban elmondta, hogy mennyire jelentős és fontos szerzőnek tartja. Zsidósága kapcsán 1945-ben megjelent Emberszag című művét idézte: „Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.”

A  töredelmes vallomásban szereplő novellákkal kapcsolatban elmondta, hogy először a Népszabadságból kérték fel, hogy írjon rövid szövegeket, majd mikor megszűnt, a Vasárnapi Hírektől kértek tőle valamivel rövidebb írásokat, majd mivel kevesebb hely jutott a novelláknak, megkérték, hogy még rövidebb anyagokat küldjön. Így történt, hogy a kötetben is egyre rövidebb szövegek szerepelnek, míg végül az utolsók már csak egy-egy szóból állnak, az utolsó oldalakat pedig üresen hagyta. Az olvasó ide írhatja a maga töredelmes vallomását, azokat a történeteit, melyeket szégyell.

Vámos jelenleg egy regényen dolgozik, aminek a címe Kilenc lesz. Mindegyik rész utolsó szava a csillag lesz, ahogy Dante Isteni színjátékának mindhárom része végén is ez a szó szerepel.  A kötethez Nádasdy Ádám új fordítását olvasta, melyet csodálatosnak tart.

A töredelmes vallomás Vámos szerint egy könnyed kötet. Személyes, de nem önéletrajz. Ő, szemben számos pályakezdő kollégájával, nem fog önéletrajzot írni. Nevetve mesélte, hogy a kötet megjelenése kapcsán egy harminc körüli újságírónő az kérdezte tőle, hogy jól látja-e, hogy ez a könyv az öregedésről szól. Bár ezzel természetesen nem értett egyet az öregedés kapcsán – miután elnézést kért, hogy olyan lesz, mint egy harmadosztályú prédikátor –, elmondta, hogy az öregedés véleménye szerint nagyszerű dolog, ellenben fiatalnak lenni rettenetes.

Fiatalon bizonytalanok vagyunk, nem kerülhetünk be olyan helyekre, ahová szeretnénk, hogy bevegyenek. Sosincs elég pénzünk, a párkapcsolataink válságba kerülnek, ezzel szemben a harmincas éveikben megjön a siker, majd az ötvenedik évünk meghozza a nyugalmat és elégedettséget. Ráadásul ő maga még sosem élvezte úgy a könyveket, mint most. „A könyvek száma végtelen” – mondta, és arra buzdított mindenkit, hogy „amelyik nem tetszik, azt tegyék le.”