Cseh Tamás mozija az Urániában

Cseh Tamás mozija címmel rendeznek programot március 9-én, szombaton a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban. A válogatás keretében négy filmet vetítenek, amelyben az idén tíz éve elhunyt előadóművész, zeneszerző közreműködött. A programban szerepel Fonyó Gergely Cseh Tamás film című, 2000-ben bemutatott alkotása, valamint az énekes játékfilmes szerepei közül a Még kér a nép (1971, rendező Jancsó Miklós), A turné (1993, Bereményi Géza), és a 6:3, avagy játszd újra Tutti! (1998, Tímár Péter).

Cseh Tamás a 6:3, avagy játszd újra Tutti! című filmben.

 

Cseh Tamás a legtöbb filmben zenészt alakít. Jancsó Miklós számos filmjéhez írt zenét, több filmjében is feltűnik a dalnok szerepében például a Szerelmem, Elektrában, a Kék Duna keringőben. A szombati vetítésen este 9 órától Jancsó 1972-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendező díjával elismert Még kér a nép című filmben lesz látható. Ebben hangzik el a Filmdal (Mindig csak végig) című Cseh-Bereményi szerzemény, amely egy csapásra elindította az énekes karrierjét.

Bereményi 1993-as Turné című filmjét 16 órától tekinthetitek meg, melyben Cseh Tamás egy zenész, egy színházi zongorista karakterét ölti magára, míg szintén zenészt, presszózenész alakít Tímár Péter 1998-as 6:3, avagy játszd újra Tutti! című alkotásában, amit délután fél öttől vetítenek a filmszínházban.

 


Cseh Tamás a Csinibaba című filmben.

 

Fonyó Gergely személyes hangvételű Cseh Tamás filmje lesz a rendezvény nyitódarabja. A játékfilmes elemekből építkező portréfilmet délután kettő órától nézhetitek meg. Cseh Tamás – a film készítésekor 57 évesen – felkeresi benne életének, pályafutásának legfontosabb helyszíneit. Felbukkannak azok a barátok, szerelmek, akik nélkül nem teljes a történet. A legendás Baksa Soós János, Bereményi Géza, valamint a család mesél a zenészről, az emberről. A film vallomások sorozata, tele meglepetésekkel, titkokkal, ismert és addig soha el nem hangzott dalokkal.

Jegyár: 1500 Ft 

 

Bővebb információ itt.

mindennapkonyv.hu / MTI / urania-nf.hu


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634059332
Megjelenés: 2019-01-24
méret: 197 mm x 142 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9772063801177
Megjelenés: 2018-04-25
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634054810
Megjelenés: 2018-01-16
méret: 230 mm x 152 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Cseh Tamást szerette a kamera.