Beba-beba, keccs, keccs, keccs!

A keresés kényszere

Úgymint a hagyományosabb elbeszéléstechnikájú, az identitáskeresés köré épülő, a második világháború idején kisgyerekkorban lévő, saját életszemléletüket, ízlésvilágukat, vonzásaikat és választásaikat az ötvenes-hatvanas évek során megtaláló generáció alapélményeit detektáló Mellékszereplők (1970, valójában 1980) és a Rondó (1982), valamint a Cseréptörés (1978), amely a hiányában is hangsúlyosan jelenlévő, mert jelenvalóvá tett apafigura köré szervezi ezeket a kérdéseket, továbbá Magyarország szétbombázott-lőtt fővárosáról ad rendkívül izgalmas látleletet. Lengyel olyan nézőpontot alakít ki, mely az akkori Budapest terét nem-egységesként, az emlékezésfolyamatok törésében, szakadásában láttatja, és mindeközben az utólagos/utóidejű szemlélődés allegorikus-metaforikus mítoszképző-teremtő erejére is rámutat, illetve arra, hogy minden függetlenségre, autonómiára törekvő személyiség csak a múlt kötelékeivel együtt képes hitelesen definiálni önmagát, azazhogy saját, önálló kérdéseinek feltevéséig, kereséséig így juthat el.

 

 

 

A borítókép forrása

 

 

Kalandozások

Ugyanakkor a szerző korábban kipróbálta magát a sci-fi és a detektívregény zsánerműfajaiban is, erre ragyogó példa tudományos-fantasztikus regénye, az 1969-es Ogg második bolygója, mely egy csillagközi utazás történetét meséli el, ennek során idegen civilizációk találkoznak össze: a sztoriba nem nehéz belelátnunk a mögöttes korszak olyan referenciális vonatkozásait sem, mint a hidegháborús időszakra jellemző technológiai-fegyverkezési-katonai versengés, vagy az egymást megfigyelő civilizációk közötti paranoid viszonyulás, de érvényes lehet az emberi kultúrát meghaladó, poszthumán olvasat is, persze ez az aspektus magához a műfajhoz eleve szorosan tapad, egyébként a szakértők elsősorban John Scalzi és Dan Simmons munkáihoz hasonlítják Lengyel alkotói módszerét.

 

 

 

A borítókép forrása

 

 

Főmű?

A teljesség igénye nélküli szemlézésből azért nem hagyhatjuk ki az életmű talán legsokrétűbb, a rendszerváltás előtti évben megjelenő Macskakőjét, amelyben egyszerre elevenedik meg a 19. század végének valóban macskaköves fővárosa és egy, a regény keletkezési idejével párhuzamosan zajló alkotói folyamat, az író által közvetített nyelvfilozófiai, nemzetiségpolitikai, ismeretelméleti kérdésekkel, műfaját tekintve egy voltaképpeni krimiben, melynek talányosságát csak tovább fokozza a regénymottóul szolgáló Bach-dallamrészlet interpretációs lehetősége is. A posztmodernre hajazó gesztusok, úgymint a történelmi tabló felvonultatása és az eltérő regiszterek és paradigmák egymásnak eresztése, a távlatok áthidalása nem csupán cél, hanem eszköz is: az elv egyik látványos velejárója az a rengeteg tetten ért, megőrzött („összeguberált”) nyelvi kifejezés, amelyek – egy városi térben a különböző történeti időpontokban felhúzott épületek analógiájára – sajátos, látszólag rendszertelen szerkezete mégis kiadja egy bejárható (nyelv~város) képét (à la Wittgenstein).

 

 

A borítókép forrása

 

 

Ennyi általános bevezetőt követően álljanak most itt a Litera gyűjtésének és hozzájárulásának köszönhetően a már említett értelmiségiek méltatásaiból kiragadott egymondatok, melyek remélhetőleg a kellő mértékben tükrözik azt a rendkívül sokrétű és különféle irányokból közelítő lelkesedést, amely a Lengyel Péter-i életművet teljes joggal megilleti:

 

 

„Szembejön, megáll, mosolyog, és el-, / tovább vonul Angélával / a Falk Miksán Lengyel Péter.” (Kántor Péter)

 

„Lengyel Péter (...) pontosan ismeri az ősrobbanás időtartamát, a világegyetem fényévekben mért méreteit, a homo sapiens férfi és a neandervölgyi asszony nem veszélytelen párzásának mikéntjét, Pest belvárosa millenniumkori mulatóinak helyét, a korabeli detektívek követési gyakorlatát, és még arra is van gondja, hogy a ma kasszafúrásnak mondott tevékenységet kasszabetörésnek nevezze.” (Kőszeg Ferenc)

 

„Boldog vagyok és bizakodó, mert és már előre tudom, hogy majd egyszer, sok év múlva, valahol, valakinek, valamilyen ünnepélyes apropóból el fogom mesélni, hogy Lengyel Péter, a híres író, annó, abban az írógépekkel telezsúfolt lipótvárosi lakásban, mit mondott nekem.” (Erdős Virág)

 

„S össze-vissza forognék a sírban, ha nem olvastam volt még egy Lengyel Péter nagyregényt.” (Vajda Mihály)

 

„Ez a tempója, ez az időtlenség.” (Parti Nagy Lajos)

 

„Sors-állapot, Isten titkosírásának univerzális Alef jele: meggyőződésem, hogy Lengyel Péter alkotásait ilyen rendű kategóriákban kell megragadni; és ha egyszer be akarjuk sorolni őket, akkor ekként felismerem bennük az irányzat legnagyobbjainak a diadalmas paradoxonát: hogy minden keresést végül a sok-egyféle bizonytalanul megtalálhatatlanba futtatva, magának a keresésnek a műve bizonyossággal megtaláltatik.” (Pór Péter)

 

„Bazaltkockákat fordít, amelyeket elkoptatott az idő.” (Visy Beatrix)

 

„Míniumszag (17). Villanyújság (18). Építkezéspalánk (19). Suszterbogarak (20). Darázstörülköző (21).” (Fehér Renátó)

 

„Szerették az istenek az elmúlt század végén Magyarországot, a magyar olvasókat, amikor az öregkori főmű kéziratát elengedni nem képes Ottlik Géza mellé odarendelték a Cseréptörés, a Macskakő és más fontos könyvek íróját, Lengyel Pétert.” (Bazsányi Sándor)

 

„A létező világ vár, nem most találkozunk először: nem csak szeretni való, izgalmas gyönyörűség, de véres és erőszakos, füstben-lángban, vasban füröszt – és igaz.” (Károlyi Csaba)

 

„De aztán ácsi, félre a protokollt!” (Závada Pál)

 

„Kedves Péter, ritkán látlak, de sokszor gondolok rád, nélküled a mai magyar irodalom nem volna ugyanaz. (Ezt angolul mondtam: wouldn’t be the same.)” (Nádasdy Ádám)

 

„Azon írók sorába tartozik – s bizonyára ez volna a Péterség veleje –, akik a nyelvi autonómia programjának szereztek érvényt a kádárjánosi Magyarországon.” (Mekis D. János)

 

„Esőtől nedves aszfalton megtorpanó, esernyős alakok népesítik be, az úgynevezett történelem ellenére, mintegy tévedésből, a helyszínt, és olvassák, mit ír a villanyújság.” (Barna Imre)

 

„Sok mindent becsülök Lengyel Péterben, de ezt a kérlelhetetlen remeteséget, a makacs, elvszerű ragaszkodást a műhelytitokhoz, hogy senki és semmi nem érintheti a művel kötött szent szövetséget: ezt nagyon.” (Nagy Gabriella)

 

 

Isten éltesse a szerzőt!

 

 

 

mindennapkonyv.hu / litera.hu

A szerzői fotó forrása

Tinkó Máté