Az élet, ami figyelmetlenségben múlik el – Krusovszky Dénes első regényének bemutatójáról

Krusovszky a beszélgetés elején elmondta, hogy már 2013-14 környékén elkezdett a regényen dolgozni, de folyton elakadt. Szeretett volna az időről írni. Arról, hogy ami a múltban történt, az miképp csapódik le jelenünkben, ehhez pedig a regény volt a legmegfelelőbb forma. Ugyanakkor addig nem látta, hogy miből fog összeállni, amíg rá nem talált a szereplőire.

A történet cselekményének a nagyrésze Krusovszky gyerekkora alföldi kisvárosának hasonmásában játszódik, Hajdúvágáson (Hajdúnánáson), melyet a szerző ugyan a beszélgetés alatt nem nevezett meg, de jelezte, hogy a könyv fülszövegében bárki megtalálhatja. A szerző tizennyolc évesen eljött onnan, megszakítva a baráti és a családi kapcsolatokat, így egy olyan nézőpontra tett szert, ahonnan ráláthat.

  Teltház előtt zajlott a beszélgetés. / Fotó: Posztós János – Margó Fesztivál

Felnőttként szembesült a ténnyel, hogy mindaz, amit Hajdúnánáson az ’56-os forradalomról hallott, az hamis. Ugyanis ez volt az egyik olyan település, ahol a forradalom egy pillanatban pogrommá vált. Mikor ezt megtudta, foglalkoztatni kezdte a dolog, ugyanakkor nem szeretett volna róla sem történelmi regényt írni, sem az áldozatok nevében, helyett beszélni. Nem is maga a cselekmény érdekelte, hanem az, hogy miért nem tudott róla, illetve az, hogy a tény, hogy nem tudott róla, mit számít a saját életére nézve. Szeretett volna egy olyan harmincas szereplőt találni, akin keresztül el tudja mondani mindezt.

Fontos inspirációként említette azt a rádiós beszélgetést, amit egyszer mosogatás közben hallott, melyben egy vastüdőben élő férfi beszélt, akit a családja 1956-ban elhagyott. A beteg egész életében arra várt, hogy egyszer találkozzon velük. Krusovszkyt nemcsak a történet, hanem a férfi kicsit infantilis beszéde is magával ragadta.

Szilágyi Zsófia kérdésére elmondta, hogy több verziója is volt a szöveg zárlatának. Először jobban lekerekítette, de végül olvasói visszajelzések alapján egy nyitottabb befejezés mellett döntött. Nem akarta, hogy legyen egy nagy öntudatra ébredés, katarzis, csak kis öntudatra ébredést akart, de úgy gondolja, hogy a happy end így sem marad el.

Kitért arra is, hogy a regény harmincas szereplőjét nem lehet azonosítani vele, hiszen ő maga sosem ment el sem osztálytalálkozóra, sem volt osztálytársa esküvőjére. A könyvben ezzel csak eljátszott, megírta, hogy hogyan képzelné el mindezt. Kiemelte, hogy a munka során két dolgot akart elkerülni. Az egyik, hogy a magyar vidéket ne a szokványos klisék szerint – faragatlan, pálinkát vedelő, kolbászt evő figurák – ábrázolja, illetve főszereplőjét is tegye szabaddá a harmincas, anyjával élő bölcsész sztereotípiájától.

Az anyaggyűjtés kapcsán elmondta, hogy egészen szerelmese lett. Majdnem megvett egy a regényben szereplő magnót is, ám az utolsó pillanatban rálicitáltak a Vaterán, így lemaradt róla. Azért volt fontos, hogy a tüdőszanatórium kapcsán törekedjen a valószerűségre, mert csak így tudott hitelesen írni róla, másrészt, mert morális kötelességének is érezte. Nem ábrázolhatta ezeknek az embereknek az életét slamposan.

Kiemelte a László Anna Vaspólya című, 1970-es években megjelent művét, melyet nagyon érdekes és szép könyvként jellemzett. Elmondta, hogy kutatás viszont olykor igencsak igénybe vette. Főként, amikor gyerekekről olvasott. Budapesten a Baba utcában a mai napig élnek vastüdős betegek, és egy ideig gondolkozott, hogy személyesen is elmegy, hogy találkozzon velük, és megnézze, ma miképp működik ez, de végül csak kívülről nézte meg az épületet.

Szilágyi Zsófia és Krusovszky Dénes ./ Fotó: Posztós János – Margó Fesztivál

Szilágyi Zsófia elismerően beszélt végig a regényről, sőt az est végén kiemelte, hogy Krusovszky sikeresen megoldotta azt is, hogy könyve ne legyen generációs kulcsregény, ugyanakkor mégis számos dolgot mutasson meg erről a generációról.

Krusovszky ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a döntéseit már ez a generáció is meghozta. Ami történik, azért felelősséggel tartozik. Az Akik már nem leszünk sosem egy olyan regény, ami a saját korával vet számot, úgy hogy nem elmondja, amit gondol, hanem ábrázolja azt.

Hományi Péter
Fotó: Posztós János / Margó fesztivál