Az alternatív irodalmi Nobel-díj rövidlistája

Neil Gaiman brit, Murakami Haruki japán, Maryse Condé francia és Kim Thúy vietnami születésű kanadai író került fel a 47 jelölt közül az alternatív irodalmi Nobel-díj rövidlistájára.

A svéd írókból, színészekből, újságírókból és a kulturális élet más szereplőiből alakult testületet tavasszal hozták létre, amikor a Svéd Akadémia bejelentette, hogy idén a botrányok miatt (ezekről bővebben itt olvashattok) idén nem adják át a Nobel-díjat. Az Új Akadémia felkérte a svéd könyvtárosokat, hogy nevezzenek alkotókat az elismerésre. A 47 jelölt közül egyre július 10. és augusztus 14. között online lehetett szavazni a világ minden tájáról. Július óta több mint 30 ezren aták le voksukat, és a legtöbb szavazatot kapott négy író került a jelöltek listájára. Közülük választja ki az Ann Palsson szerkesztő, független könyvkiadó vezette zsűri a díjazottat.

 

Neil Gaiman Amerikai istenek című regényéből készült sorozat előzetese.



Neil Gaimant és Murakami Harukit a hazai közönésg is jól ismeri. Míg Gaimanért fantasy regényei és képregényei miatt rajongunk, addig a japán író a popkultúrát a mágikus realizmussal vegyítő regényeit érzékenységük, sajátos hangulatuk, világképük miatt kedveljük.

A rövidlistán szereplő másik két szerzőről azonban, mivel magyarul nem jelent meg könyvük, jóval kevesebbet tudunk. Maryse Condét az egyik legfontosabb francia nyelvű íróként méltatja az Új Akadémia, akinek alkotásai jelentős hatással vannak a Karib-térség és Afrika életére. Kim Thúyról pedig azt olvashatjuk, hogy azokról „a rövid és elegáns történetekről ismert, amelyek a menekültek és migránsok életét, az új kultúrákhoz való alkalmazkodásukat mutatják be. Regényeiben megízlelhetjük Vietnám ízeit, színeit, a száműzetés nehézségeit és gazdagságát, az identitáskeresés nehézségeit”.

Október 12-éig izgulhatunk, hogy végül kit díjaz a zsűri, ugyanis ezen a napon jelentik be a győztest.

 

mindennapkonyv.hu / MTI /  dennyaakademien.com

Fotó: pxhere.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155724152
Megjelenés: 2017-08-23
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634192930
Megjelenés: 2017-05-31
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634193142
Megjelenés: 2017-04-11
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639973305
Megjelenés: 2011-10-27
méret: 202 mm x 138 mm x 33 mm

Murakami Haruki

Tovább

Neil Gaiman

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Gaiman és Murakami az alternatív Nobel-díj döntősei között.