Átadták az új makói könyvtárat

Kedden átadták az új, Makovecz Imre vázlatai alapján tervezett városi könyvtárat Makón.

Kultúraközvetítő intézmény

A 2,6 milliárdos beruházás részeként – mert megújult a József Attila Városi Könyvtár szűkebb-tágabb környezete, többek között a Deák Ferenc utca is – megépült, 3 szintes, 1840 négyzetméteres, klubszobákkal, közösségi terekkel is rendelkező épületegyüttesről elmondható, hogy nem pusztán könyvek, dokumentumok tárhelye, hanem kultúra- és értékközvetítő intézmény is egyben.

 

Elsőre talán fel sem tűnik a könyv motívum / Fotó: Makona Tervező Kft. – MTI

 

A 13. Makovecz épület a városban
A régi könyvtárépületet még 2017 januárjában kezdték el bontani, s nagyjából ugyanakkor kezdődtek a munkálatok a környékén. Makón eddig 12 Makovecz által tervezett épület volt; a könyvtár is az ő vázlatai, illetve tanítványa és munkatársa, Gerencsér Judit végleges tervei alapján épült fel.

 

 

Fotó a könyvtárról. / Forrás: József Attila Városi Könyvtár

 

Többen vitatták

Az épület megépítésének híre kapcsán többen felvetették, hogy vajon van-e értelme Makovecz épületeket felépíteni, úgy, hogy az építész már nem él, korábbi alkotásai közül pedig több szörnyű állapotban van. Ugyanakkor a könyvtár látványterve (lásd az első képen) még az index építészeti blogjának, az Urbanista újságírójának, Zubreczki Dávidnak is elnyerték tetszését.

 

 

Fotó a könyvtárról. / Forrás: József Attila Városi Könyvtár

 

mindennapkonyv.hu / MTI


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786150027616
Megjelenés: 2018-12-17
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155461149
Megjelenés: 2015-12-09
méret: 24 mm x 3 mm x 30 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Átadták Makón a Makovecz Imre vázlatai alapján tervezett új makói könyvtárat.