Arany János levele egy svájci tehénistálló padlásáról került haza

Kalandos utat bejárt levelet kapott az Országos Széchényi Könyvtár. Arany János és az Ercsey-család között több mint kétszáz levélváltás történt és a nemzeti könyvtárnak adományozott levél lehetett az első, amelyet a költő a Nagykőrösre költözését követően írt Nagyszalontára. A levél az Ercsey-család egyik leszármazottjának, Fráter Györgynek a tulajdonát képezte, aki Arany sógora volt, majd halála után a hagyatékkal együtt került fiához, aki ugyancsak a Fráter György nevet viseli. Ő adományozta a levelet a könyvtárnak.

56-ban elhagyták az országot
Ifjabbik Fráter György 1956-ban, 15 évesen, édesanyjával együtt elhagyta az országot és Svájcba költözött. A szülei elváltak, édesapja pedig Magyarországon maradt, majd 1970-ben elhunyt. Öt évvel később fia meglátogatta édesapja második feleségét és megkérte, hogy a családi papírokat vihesse el magával külföldre. Apja íróasztalához ekkor már öt éve nem nyúltak, becsomagolta az iratokat és Svájcba indult azokkal. A néhai Fráter György korábban az iparügyi minisztériumban dolgozott, egy onnan származó borítékban volt a levél, melyre ceruzával a következő volt írva: eredeti Arany János levél.

 

Dobozok a régi tehénistálló padlásán
Az Országos Széchényi Könyvtár közleménye szerint körülbelül három év telt el, amíg Fráter György rábukkant a levélre. Ekkor egy Zürich melletti kisvárosban éltek, de 15 évvel ezelőtt egy vidéki parasztházba költöztek, és a levelet tartalmazó papírdoboz, sok más dobozzal együtt felkerült a régi tehénistálló padlására és feledésbe merült. Egy alkalommal az egyik unokatestvérének – könyvtárunk egykori munkatársának, Fráter Zoltánnak, aki a könyvtárát segített rendezni – megemlítette a levél létezését, amit el is kezdtek keresni, de a közös kutatásnak nem lett eredménye. Fráter György végül 2019 januárjában bukkant a levélre, amiről úgy gondolta, hogy „Magyarországhoz tartozik”.

 

Fráter György és Koppan Orsolya Arany János levelével. / Fotó: OSZK


Valódi kézirat
Ezt azzal magyarázta, hogy két gyermeke Svájcban született, nem beszélnek magyarul, és ha ő távozik, nem marad semmilyen emocionális összeköttetésük, és senki nem tudja majd, milyen értékes is ez a levél. Az autográf tulajdonosa ezt követően szakvéleményt kért az Arany 200 évfordulóra a nagyszalontai Arany-hagyatékot is feldolgozó kollégáinktól, akik megállapították, hogy a levelet valóban a költő írta.

 

Nem ez az első adomány
Arany János családja sok gyűjteménynek adományozott kéziratokat, de a legismertebbeket, például a Toldi-trilógia négy variánsát és a Buda halálát a nemzeti könyvtárnak szánta. Később lírai költeményei és balladái mellett levelekkel is gyarapodott gyűjteményünk, de családi vonatkozású darab igen kevés került a birtokunkba. E levelet a restaurálást követően helyezzük el gyűjteményünkben, valamint eljuttatunk belőle egy digitális másolatot Nagyszalontára, a költő és az Ercsey-család származási helyére, a restaurált levélről pedig a szalontai Arany János Emlékmúzeumnak másolatot küldünk – áll a közleményben.

 

Forrás: hirado.hu

Fotó: OSZK


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Padlásról került elő Arany János levele.