Amerika kisnyuszija a sikerlistákon, kétszer

Charlotte Pence az Egyesült Államok alelnökének, Mike Pence-nek a lánya, mesekönyvet írt a család házi kedvencéről, Marlon Bundóról, a kisnyusziról. A könyvben a nyuszi egy napján keresztül a család napi rutinját mutatja be, és célja, hogy megismertesse a gyerekekkel az USA kormányának a működését. A könyv március 19-én jelent volna meg, ám a kötet paródiája már egy nappal korábban kapható volt az Amazonon.

Ez a mesekönyv szintén a Pence család kisnyuszijáról szól, de a történet középpontjában nem az amerikai kormányzat, hanem a meleg kapcsolatok állnak. A könyvet John Oliver, az ismert angol komikus jegyzi. Könyvében a kisnyuszi találkozik egy másik fiú nyuszival, és együtt töltik a napot, amikor úgy döntenek, hogy nem akarnak egymástól elszakadni, és házasságot akarnak kötni. Repesnek a boldogságtól, de a bűzös bogár fehér frizurával (erősen emlékeztet Mike Pence-re) azt mondja nekik, hogy a fiú nyuszik nem vehetnek el más fiú nyuszit. „Mert a fiú nyuszik a lány nyuszikat veszik el, a lány nyuszik pedig a fiú nyuszikhoz mennek feleségül. Ez mindig is így volt. Te különböző vagy, és a különbözőség rossz.” Bundo és társai szomorúak lesznek, de  kiötölnek egy tervet. John Oliver szerint könyve „valódi gyerekkönyv”, „egy kedves történet arról, hogy Marlon Bundo szerelmes lesz."

 

 A mesebeli büdös bogár igencsak hasonlít Mike Pence-re

 

A paródia megírására az késztette Olivert, hogy Charlotte Pence könyvturnéjának középpontjában részben a Focus on the Family állt, mely egy konzervatív keresztény nonprofit szervezet, akik azt gondolják, hogy a homoszexualitás bűn. Webhelyükön az LGBTQ embereket olyan férfiaknak és nőknek nevezik, akik valamilyen zavarban szenvednek és küzdenek a bűnnel.

Jelenleg a paródia vezeti az Amazon sikerlistáját, míg Charlotte Pence könyve csak a negyedik.

 

John Oliver Ellen Degeneres showjában mesélt a könyvről.

 

A könyvből származó bevételeket a The Trevor Project és az AIDS United szervezet kapják meg, melyek közül az előbbi válsághelyzetben lévő LGBTQ embereknek nyújt tanácsadást, míg az AIDS United az Egyesült Államokbam küzd az AIDS ellen.
A paródia hírére Charlotte Pence higgadtan és bölcsen reagált. „Az utánzás a legőszintébb módja a hízelgésnek” mondta, majd kifejtette, hogy mivel Oliver könyve olyan jótékonysági szervezeteket támogat, amelyeknek a céljaival ő maga is egyetért, ezért támogatja Oliver könyvét.

 

Forrás: bustle.com


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937632
Megjelenés: 2018-03-26
méret: 200 mm x 125 mm x 50 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Az amerikai alelnök lányát nem zavarja a mesekönyvéről készült paródia.